RSS

Lappeenranta

2017. július 23.

Itt a tóvidék! Tó hátán erdő!

65. nap 2017.07.15. szombat

Poriból korán indulok Tampere felé. Az út menti tisztás szélén megpillantom a régen várt jávorszervast! Nem is egyet, hanem két bikát szép pelyhes szarvakkal. Még elég közel vannak, hogy tudjam zummal fotózni őket. Békésen legelésznek és lassan beballagnak a sűrűbe. Teheneket már láttam a természetben, de bikát még csak állatkertben. Nagy öröm! Tamperében bringára ülök és a kellemes délelőttben végigtekerem a kevés látnivalót. A sok gyárépület (nem működnek, kocsma, vagy kultúrális céllal vannak használva) ellenére kellemes a hangulat, talán a napsütés és a szombat az oka. Tovább kelet felé a tóvidék alsó széle mentén. Szép dombok, köztük kisebb-nagyobb tó. Jégkorszaki képződmények. Egy dombtetőn kilátóból körbenézek. Itt is túlnőtték a fák a kilátót – a természetvédők az urak! Tavi panorámás szállást találok.

 

66. nap 16. vasárnap

Korán érkezem Hameenlinnába, a vár alatt még találok parkolóhelyet. Körbesétálom a várat és a hadi múzeumot, nyitáskor pedig belülről is bejárom. A városban tett bringatúra tónézéssel egybekötve kitölti az időt, majd 2-kot jazzkoncert a vár előtti zöld mezőn. Nagyzenekar négy énekessel – felejthető. Mellékutakon indulok tovább már a tóvidék belseje, Janakkala – Lammi érintésével Assikkolába. Itt két tócsoport közti zsilip az izgalmas, rengetek jacht igyekszik mindkét irányba. A jachtkikötőben találok naplementés szállást.

 

67. nap 17. hétfő

Hajnal 4.15-kor fiatalok még zajongnak, kicsit én is kisétálok a hajók közé. A nap már felkelt, egy felhő mögül vöröslik. Visszaalszom, majd reggel újabb séta a kikötőben. Mellékutakon megyek tovább, szellős falvak és sok ház az erdőkben az út mentén. Ezek lakóházból, szaunából és néhány melléképületből állnak. Kerítés nincsen! Házőrző kutya nincsen! Néhol fatemplom, ritkábban kőtemplom és különálló harangtorony. Beborul az idő, Lappeenrantába érve zuhog az eső. Van kijelölt parkoló lakóautóknak a tóparton a vár tövéban. Lenyugszom, mozizok, vacsi és szunya.

Érdekességek: Áruházakban, benzinkutaknál mindenhol van nyerő játékautomata. Sokan játszanak is vásárlás után. Sok sátor, bódé van mindenütt, epret, zöldborsót, áfonyát árulnak és literben mérik!A piacon a krumplit, hagymát is fadobozban porciózzák. Okos – nem kell mérleg!

 

68. nap 18. kedd

Reggelre kisüt a nap, bringával körbejárom a "vár" sáncait, majd felmegyek a dombra, ahol semmi vár benyomásom nincsen. Igazából egy séncokkal jól megerősített domról van szó. A városban és a kikötőben is körbejárok. Sok orosz hangot hallok és az információk is ki vannak írva oroszul Kirándulókomp megy a Saima csatornán több zsilipen keresztül Viborgba. Megnézem az egyik zsilipet is, van régi keskeny 1847-ből üzemen kívül, meg új, amit Kekkonenről neveztek el. A vízszintkülönbség kb 8 m és van ilyen több is. Észak felé fordulok, a tavak nál megmegállok. Az egyiknél több szauna, most fűtik őket, 3-10-ig tartanak nyitva. Punkaharju közelében ismét beborul, majd villámlik és a zápor is megjön. Még a látnivaló előtt félreállok, zuhanyozás, főzés, vacsi. Aztán újra kiderül, nézem a tó fölött repkedő kérészféléket, meg a halakat, ahogy cuppogják a felszínt. Kiváló célpont a sirályoknak, akik stuka módjára csapnak le.

 

69. nap 19. szerda

A punkaharjuiak szerint ez Finnország legszebb vidéke. Egy keskeny földnyelv tetején megy az út, kb. 20 m-el a víz fölött. Szép a kilátás mindkát tóra, meg az erdők is klasszak a földnyelv után. Letérek Keramikibe, itt van a világ legnagyobb fatemloma (3000 fős). Izgi építmény a különálló harangtoronnyal együtt. Megyel Savonlinnába, sajna csepergős időben esernyővel megyek a várba. Sok csigalápcsőn megyünk szervezett vezetéssel fel-le a három toronyba és a vár rendberakott helyiségeibe. Berendezve nincsen, de így is izgi. A fő atrakció, hogy a várudvart sátorral lefedték és operafesztivál van júliusban. Ma Mozart: Riöstö seraljista megy. Besunnyogok a nézőtérre egy fotóra, az idegenvezető majd leharapja a fejemet! Tilos! Az eső miatt a javasolt erdei séták elmaradnak. Megyek tovább észak felé, Andreának feloldom a tiltást a kompra és földútra. A komp ingyenes, a földút elég jó. Kolovesi nemzeti parknál letérek a tópartra. Csónakkölcsönző van itt, tűzrakó szín fatárolóval és sok autó parkol, de senki nincs a tóparton. Fantasztikus a csend! A felhők alig mozdulnak. Néha cseperészik az eső. Tükörsíma a víz, csak néhány madár borzolja. És persze naplemente!

Itt történt

Kapcsolódó képek

Szólj hozzá!


Küldés

Réce Apó nyugdíjba vonul

Most, hogy elmész - mit is viszel magaddal? Megyünk Veled, hisz egy voltál a csapattal! Mostantól majd megkezdődik újabb bevetésed, Nekünk pedig hiányzik majd harsány nevetésed.

Megszoktuk, hogy itt vagy velünk hosszú idő óta, Ám ahogy ez lenni szokott, lepergett az óra Kegyetlen, halk ketyegése fenyegető zene, Csak elmúlik, de nem mondja meg, hogyan éljünk vele.

Az idő elment, elandalgott ketyegő dalával És most Téged kézenfogott, hogy elvigyen magával. Van, akit nem ront meg beosztás, hivatal, Van, aki koros bár, ám mégiscsak fiatal.

Te voltál az az ember, aki utat mutat És most Te kezdesz meg egy másik utat. Ez a sakk-csapat most egy vezért vesztett, Ami nekünk veszteség, az Neked a kezdet.

Eljött a nyugdíj, élj bölcsen vele! Most jön az életed második fele...

Balázs Zsolt


Feki Webstudio @ 2010 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás