RSS

Ostfiesland

2015. május 28.

Kicsit visszatértem Németországba, hogy a Frízek földjét itt is megismerjem.

18. nap 2015.05.23.

Ma - szombat lévén - Emmenben és Assensben is főleg a vásári forgatag jelent látványosságot. Más látnivaló alig akad. A boltok csúcsra járnak és a sátrak, bódék, és a bolhapiacok is bandukolós nézelődést kívánnak.

19. nap 2015.05.24.

Gyors autópályás menet után átlépek Németországba, egyben Ostfiesland területére. Weenerben és Leerben az Ems folyó határozza meg a képet, persze mindenhol zsilipekkel csatlakozva a csatornarendszerhez. Itt látok először dupla zsilipet apályra és dagályra számítva. A vízszint különbség kb. 3 máter lehet. Emden az Ems torkolatánál van, ma is hatalmas teherkikötö és iparnegyed a kikötő körül. Innen indul hajó az első Watten-tengeri szigatre Borkumra. Örülök, hogy szálláshelyet találok a régi kikötőben, de a várost egy óra alatt meg tudom nézni, így mégis továbbállok. Az Ems kiszélesedő torkolata mentén megyek Campenig, ahol egy világítótorony mutatja az utat a nagy hajóforgalomnak. Lófrálok a gáton, aztán csizmát húzok, hogy az apadó vízben bogarászhassak. Három lépés után azonban olyan csizmamarasztaló fekete sárban állok, hogy lemondok az apály terület bejárásáról. Kis kagylók vannak, amik vékonyak és nem is szépek. Mégis találok egy csigaházat. Naplemente is van.

20. nap 2015.05.25.

Greetsiel szép kisváros a csatornák mentén, a rákászhajók az árbócon szárítják a fenékhálóikat. Kimennék a Greetsieler Nacken nyúlványra, de le kell parkolnom a gát tövében, így bringázok kb 15 km-t. Az egész torkolat mente és később a tengerpart is 8 m magas kikövezett gáttal van a szárazföldtől elválasztva. Ma nem látszik szükségesnek, de biztos a tapasztalat ezt az igényt támasztja. Norden városa a következő megálló, itt szembesülök vele, hogy ez a hétfő is munkaszünat. Itt a főtéren egy hetes mulatság utolsú napja folyik. A vursli a tetőfokára hágott! Azért vannak szép házak is, pl egy Teamúzeum. Norddeichben a tengerparton tudomásul kell vennem, hogy nincsen ingyen parkolás és alvás sem. Mivel holnap szeretnék bringázni egyet Norderney szigeten, egy Camperhafenben alszom. Végigbringázom ezt a partszakaszt, miközben informálódom a hajómenetrendről is. A strand német precizitással funkció szerint van felosztva, az első rész a sárban dagonyászó gyerekeké, a második a kutyafuttatóké, harmadik a strandolóké, negyedik a szörfösöké és sárkányeregetőké, végül a kikötő következik. A víz reménytelenül sáros és hínáros. Közben szélirányból nagy felhők jönnek, de eső még nincsen, csak hideg szél. A nap néha előbukkan miközben a Watten tengerbe süllyed.

21. nap 2015.05.26.

Éjjel esett és a fekete felhők kergetik egymást, így a bringázás elmarad. Helyette megyek kelet felé, Nasmersielnél, Dornumersielnél és Bersensielnél kimegyek a kikötőkbe a gát túloldalán. Mindenütt óriási parkolók vannak, itt hagyják autóikat a szigetekre hajózó nyaralók és strandolók. Én Esensben állok meg némileg olcsóbban a part menti helyeknél. Pótolom a készleteimet, bejárom a városkát és reménykedem egy másnapi napos időben.

22. nap 2015. 05.27.

Süt a nap, úgyhogy előveszem a túrabringa cuccaimat és bringán megyek vissza a 7 km-re lévő Bersensielbe, ahol a 9.30-as hajóval megyek Langeoog szigatére. Itt nincsen autóforgalom, a közlekerésre bringát, lovat, vagy elektromos járművet használnak. Mint a többi Keletfríz sziget, ez is egy nagy homokdüne. Északi oldala finom homokos strand, a déli pedig fekete iszapdagonya. Körbebringázása kb 35 km sík terepet jelent. A legmagasabb dünén víztorony, egy másikon kilátóterasz van. 24 m tengerszint felett. Most éppen apály volt, így az északi oldalon messze csspkodtak a hullámok, délen pedig szinte a szárazföldig kilátszott a dagonya. Több madárra számítottam de lehet, hogy nincsen most vonulási időszak. Kellemes bringázás volt.

Itt történt

Kapcsolódó képek

Szólj hozzá!


Küldés

Réce Apó nyugdíjba vonul

Most, hogy elmész - mit is viszel magaddal? Megyünk Veled, hisz egy voltál a csapattal! Mostantól majd megkezdődik újabb bevetésed, Nekünk pedig hiányzik majd harsány nevetésed.

Megszoktuk, hogy itt vagy velünk hosszú idő óta, Ám ahogy ez lenni szokott, lepergett az óra Kegyetlen, halk ketyegése fenyegető zene, Csak elmúlik, de nem mondja meg, hogyan éljünk vele.

Az idő elment, elandalgott ketyegő dalával És most Téged kézenfogott, hogy elvigyen magával. Van, akit nem ront meg beosztás, hivatal, Van, aki koros bár, ám mégiscsak fiatal.

Te voltál az az ember, aki utat mutat És most Te kezdesz meg egy másik utat. Ez a sakk-csapat most egy vezért vesztett, Ami nekünk veszteség, az Neked a kezdet.

Eljött a nyugdíj, élj bölcsen vele! Most jön az életed második fele...

Balázs Zsolt


Feki Webstudio @ 2010 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás