RSS

Trója

2014. november 17.

Pergamon, Assos és Trója a törökországi romtúra utolsó állomásai.

82. nap 2014.11.11.

Ködös reggelen készülődök a kempingben, majd áthajtok Izmiren a reggeli csúcsforgalomban. Egy fenékkel megyek Bergamonba, az Aszklepionnál parkolok és ki is fizetek a helyi Ali Babának az éjszakai szállásért 25 TL-t, mert ez nagy látnivaló két helyszínnel, plussz városi látnivalók. Az első helyszín a korabeli gyógyításról mutat leleteket, a gyógyforrás most is folyik és a fürdőház is érdekes, eddig nem látott koncepció szerint épült. Bringával megyek utána a hegytetőre, az ókori Pergamon akropoliszára, ahol a színház megdöbbentően meredek és a szentély vízsztintes terepének kialakítása érdekében óriás boltozatokat építettek a hegyoldalba. Itt van az ismert Pergamon oltár alapja és hűlt helye, az eredeti Berlinben látható. Mivel a két helyszín közt van a völgyben Bergama városa, kétszer is átbringázok a török nyüzsgésen. Szállásomtól nem messze koncertet adnak a török (vagy cigány?) muzsikusok, ez az altatóm.

83. nap 2014.11.12.

Párás, fátyolfelhős időben nyújtózkodom, aztán elindulok a tengerparti Dikilibe, majd Ayvalikba. Mindkét helyen városi séta és kikötőnézegetés a program. Aztán becélzom Assost, hogy odaérjek, meg kell kerülnöm az Edremit Körfezi öblöt. Úgy látszik, ez is nagy török riviéra, mer 40-50 km-en keresztül a hatsávos út mindkét oldalán üdülőfalvak vannak. Sok közülük romos, gazos, nem mindenkinek jött be az üzlet. Aztán letérek a mellékútra, mindenhol verik az olajbogyót, meg 3 m-es motoros rázórúddal rázzák. Assos is gránithegyen épült és az akropolis körül a mai falu beépült a romokba. Szép dór oszlopos templom maradványok, körben szakadék, lent van a város többi része. Legurulok, hogy megnézzem, közben már a helyemet keresem éjszakára és a színháznál szép panorámás parkolóban meg is találom.

84. nap 2014.11.13. Liza születésnapja! Éljen!

Szép gránithegyek közt megyek egy darabig, aztán ellaposodik a táj és csak a trójai dombnál van emelkedés. Itt már voltam 30 éve, ahhoz képest szép útvonalat építettek a látnivalók közt és a tájékoztatás is remek. Az eddigi nagy feltárásokhoz képest kicsinek tűnik, ezért inkább a régészek nehéz feladata foglalkoztatott, hogy a rétegek közt hogyan tudtak különbséget tenni. A könyvem szerint sok kárt is tettek a korai amatőr ásogatással. Homérosz ihlete száll meg és megint mérgelődök a Trója c. film hamisításai miatt. Sok a mókus, szaladgálnak hatalmas makkokkal a szájukban. Éppen végeztem a sétával, mikor elered az eső, így kicsit meg is ázom, mikor útközben gyönyörű dolgot találok és emiatt ki is kell szálnom. Majd megmutatom! Csanakkaléban az eső miatt a nem túl gazdag múzeum a program, aztán irány Európa. A Dardanellák, vagy Csanakkale Bogazi másik oldalán Kilitbahirban viszont nem esik, így meg tudom nézni a várat és az ágyúállásokat, amivel nem tudták megvédenia szorost 1915-ben a híres Gallipoli csatában. Aztán megint elered, egy háborús emlékhely parkolójában húzom meg magamat éjszakára.

85. nap 2014.11.14.

Esik, esik, esik! Indulok Görögország felé és az eső miatt csak a határátlépés érdekes esemény. Meg a határfolyó az Evros/Meric Nehri folyó, amiben kivételesen valóban folyik a víz. A határ mindkét oldalon erős katonai őrizet és szoros ellenőrzés alatt áll, de az ügyintézők kedvesek velem. Maradék lírámat számolgatva vásárolok az ajándékboltban, de kiderül, hogy az árak €-ban vannak feltüntetve. Üsse kavics, így is megveszem, de akkor már alkuszom is. Az Evros síkságán döngetek Alexandropoliig, itt jó alvós parkolót találok és sétálok is egy nagyot esernyővel. A cipőm meg a nadrágom így is elázik, de sebaj. Este nyomozás következik, valahonnan víz folyt az ülés alatti spájzomba, keresem a forrást. Aztán tervezgetem a hazautat, mert családi feladatok miatt meggyorsítottam a tempót, november végére hazaérek. Esőkopogás az altatóm.

Itt történt

Kapcsolódó képek

Szólj hozzá!


Küldés

Réce Apó nyugdíjba vonul

Most, hogy elmész - mit is viszel magaddal? Megyünk Veled, hisz egy voltál a csapattal! Mostantól majd megkezdődik újabb bevetésed, Nekünk pedig hiányzik majd harsány nevetésed.

Megszoktuk, hogy itt vagy velünk hosszú idő óta, Ám ahogy ez lenni szokott, lepergett az óra Kegyetlen, halk ketyegése fenyegető zene, Csak elmúlik, de nem mondja meg, hogyan éljünk vele.

Az idő elment, elandalgott ketyegő dalával És most Téged kézenfogott, hogy elvigyen magával. Van, akit nem ront meg beosztás, hivatal, Van, aki koros bár, ám mégiscsak fiatal.

Te voltál az az ember, aki utat mutat És most Te kezdesz meg egy másik utat. Ez a sakk-csapat most egy vezért vesztett, Ami nekünk veszteség, az Neked a kezdet.

Eljött a nyugdíj, élj bölcsen vele! Most jön az életed második fele...

Balázs Zsolt


Feki Webstudio @ 2010 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás