RSS

Elemér emlékei

2014. október 02.

Az én pórias megfogalmazásom után olvassátok Elemér emlékeit, akit a jelek szerint megcsókoltak a múzsák a Parnassuson.

Helladikus utazások Récenagyapóval:

Avagy hogyan legyünk idegenek egy (Fa)Csiga házában.

Hálás köszönettel és tisztelettel vegyes érzelmekkel megpróbálom szavakba önteni egy tíz napos ógörög kalandozás alfáját (α) és omegáját (ω). Elsősorban saját magam, de a további kalandvágyók okulására is.

Bevallottan, mindkét fél részére az alaphelyzet kétszeres örömmel jár. Nevezetesen a megérkezés/vendégfogadás eufóriája, majd a távozás lélekemelő pillanatai abban a reményben, hogy az élet visszatér a bevált rutinokhoz. Mit tehetünk, hogy e két momentum közötti időintervallumot hasznosan és konfliktus mentessen múlassuk?

Az alapállás szerint a vendég óhaja parancs. Ergo, készíts részletes útitervet látnivalóra, napra, órára lebontva. Napkeltétől úgy délután öt óráig tartó időintervallummal számolva. Ha észérvekkel az útiterved változtatását javallanák, hogy a túra elejét felcseréljétek a végével, a közepét pedig a két szélével, úgy némi habozás után egyezz bele. Nagyon fontos, hogy eme változtatások ellenére naprakész útiterved legyen. MINDIG TUDD, HOGY MIT, HOL MIKOR ÉS MERRE AKARSZ MEGNÉZNI! Előbb, utóbb sor vagy sör/bor/pálinka kerül rá. Egy jó tanács, ne tervezz üdülés jellegű napozást, ejtőzést, léha semmittevést. A jelszó: menni kéne, menni kéne.. és látni kéne, látni kéne…

Jó néhányunk számára a nap kávézással kezdődik. A kiszolgálás kifogástalan. Ha Récenagypopó terjedelmes látványára ébredsz, akkor Facsigánk kávét preparál. Ne erőltesd az általad hozott finom kávé expresso-vá varázsolását. Az fakultatív, mi is megsétáltattunk egy kiló őrölt nemes arabica-t teljesen feleslegesen. A kávéivási szokásokat ne kritizált, idd sajátodat, ahogy jól esik. Ne zavarjon, hogy ha csészédben némi törlőpapír maradványokra lelsz, a víz az kincs, bár csurran-cseppen, de tégy úgy mintha nincs.

A tisztálkodási szokásokról még a nem nomád körülmények között is eltérő filozófiák uralkodnak. Az esti macskamosdást és lábmosást, valamint orális pucoválást reggeli zuhanyozással kiegészítő módszer itt nem igazán nyerő. A Laokón-csoport küzdelmét meghazudtoló kunsztokat igényel egy lábmosás abszolválása; ráadásul mindezt egy 50 x 50 cm és alapterületű kapszulában kell nem végrehajtani. Szerencsére a tenger némi kézenfekvő megoldást kínál. A strandok édesvízi zuhanyzóval ellátottak, ahol a langymeleg pocskolás élményét átélheted. A sarkköri hidegek hygéniás körülményeinek vizionálását a tisztelt az olvasóra bíznám. Patrasz, Rio nevű elővárosának kikötői strandján méláztam azon a naturalizmuson, ahogy FőFacsiga elmélyülten ápolta nemesebb testrészét az édesvízi zuhany alatt. Megjegyzem nem egyedüli szemlélője voltam az eseményeknek. Egy Szvetozár által jó bőrnek titulált, ám főhősünk szerint múmia külsejű némber is áhítattal figyelte a rituálét - a sós habok közt lebegve - szendén, de árgus szemekkel.

Ne légy álságosan segítőkész! Hagyd a rámolást, vackolást, rendezkedést a FőFacsigára. Egyszerűbb megcsinálnia, mint elmagyarázni. Legjobb, ha felszívódsz a ki-be ágyazás idejére. Ne szabadulj meg a szeméttől gyakrabban, mint lelkedben a gonosztól. Itt kell megjegyeznem, hogy a harsány lóbőrhúzás egyáltalán nem domináns a csigaház éji neszeinek sokaságában. Minden ellenkező rémhír ellenére semmi hiányát nem szenvedtünk a füldugóknak.

Az utolsó, de lényeges jó tanács: Kuka utas vésd eszedbe, ne pofázz a vezetésbe! Andrea, a locsi-fecsi útikalauznő úgyis mindent jobban tud nálad. Viseld sztoikus nyugalommal a stoptáblák negligálását. Ha vérnarancs-vörös jelzőlámpák fényénél átsuhantok, akkor utólag ne rinyálj, már semmi értelme. Ha meg gáz van, akkor már úgysem tudsz megszólalni. FőFacsigánk amúgy jól vezet. A lehetetlen feladatokat megoldja, ám a csodákra kicsit várni kell. Ha lekapcsolja a rádiót és sótlan-szótlan, úgy sejtheted, hogy útvonalkérésed autós-kaszkadőri bravúrokra kényszerítette. Értékeld az erőfeszítéseket! Helyes magatartásod jutalma bizton nem marad el.

Eme intelmek után rövidre fogva, hagy tegyem közkinccsé saját élményeimet. Számomra a tíznapos kalandozásunk legfőbb értékét egy ifjúkori álom parciális megvalósulását jelentette. Marietta számára az ókori görög kultúra és szellem (kalmárszellem kizárva, ti. a vásárlások jelentős korlátozása) személyes tapasztalásai jelentették. A közel negyven évvel ezelőtti görög emlékképeim megkoptak és a világ, velem együtt megváltozott. Egy biztos, esetemben nem a jó irányba! A beszámoló illusztrálását sajnos nélkülözni kell, mivel már az első „nyugatra” szabadulásomkor elkövetett malőrök miatt a fényképezést, mint művészi, de jobbára gagyi emlékgyártást száműztem repertoáromból.

Az első kora este már a Szunion-fok naplementéjét csodálhattuk, bár a ”száműzött király fejéről, véres koronájának lebukását” csak az első szálláshelyen értük meg néhány turistabarát, kóbor eb társaságában. A falka igazán nem elhagyatott. Az első jó nő (Szveti), avagy élő múmia (Réce) már kora hajnalban jön etetni, aki amerikai férjével valaha tényleg jobb napokat láthatott. Azért jól elcsevegünk. A reggeli rutindolgok után irány a Parnasszus. Rossz hír, a sör kb. 100 km-es tartós autózás után éri el az ihatósági hőmérsékletét. Pár nappal később aztán nagy ésszel rájövünk, hogy előre behűtött sört is lehet kapni. A hegyre föl szerpentinezgetünk, majd estére úgy 1000 m felett éjszakázunk egy kies parkolóban. A továbbvezető út nem sok jót ígér, de reggel Andrea javallatára nekivágunk. A vegetáció lassan megszűnik és csak a birkakolomp csireg-csörgése jelzi, hogy van még élet e vidéken. 1700 m-nél az elhagyatott síparadicsom rozoga épületeinél a jóság (ti. autózás) megszűnik. Kávé, erőgyűjtés és tanakodás után nekivágunk a legközelebbi hegycsúcsnak. Útitársaink Andrea és Kajla. A hölgyet már bemutattam. Kajla fekete foltos kölyökkutya, amely azonnal örökbe fogadott minket és nem törődve a kétlábú birkapásztor hívogató füttyjeleivel velünk nyomult teljes odaadással. FőFacsigánk itt már búgócsigává alakult. Látszik, hogy elmében és adrenalin szinten van. Dolgozik a „citius, altius és fortius” míg a Láng család 2000 m-en deklarálja, hogy elég és ne tovább. Ha a múzsák smárolni akarnak, akkor majd szépen leballagnak idáig. Mi az nekik, a hegy istennőinek? Bár ha meggondolom kedvelték a lankásabb Delfi környékét. Sebaj, még ott is gerjedelemre késztethetem őket.

Megosztjuk az ele-mózsit, megállapodván egy csigaházas randevúban élvezzük a langyuló sört és a néha kibukkanó nap erejét. Kajla is leül, azaz várakozó álláspontra helyezkedik. Nem tolakodó, inkább illedelmes és ez megható. Oly sovány, hogy szinte átlátni a horpaszán. Jut neki is, ettől még odaadóbb hívünkké válik. Hegyi vezetőnk filozófiája szerint, ha eljutottál a kitűzött célhoz még csak félúton vagy. Nekem úgy tűnt, hogy túljutottunk a „point of no return”szituáción. A repülésnél használatos zsargon szerint elértük azt a határállapotot, ahonnan már nincs visszatérés. Azért megpróbáljuk. Az első tétova, ereszkedő lépteimet a Parnasszus kőhordaléka nem méltányolja. Tüstént hanyatt döngölök, úgy féloldalasan a kugligolyó méretű kövek zuhatagára. A „Jaj meg kell halnom, bár úgy vágyok élni” effektus vesz rajtam erőt időlegesen. Majd sajgó bordával és kulcscsonttal összekaparom magam. A továbbiakban a leereszkedés esemény, de nem

fájdalommentes. A csigaháznál, amelyet mindvégi láttunk - mint csalóka délibábot - már vár FőFacsigánk, aki régen beelőzött, annak ellenére, hogy a lokális csúcsot is megjárta. Kajla, ki velünk érkezett hűségesen fixírozza a csigaház ajtaját. És megszületik a dekrétum a kenyérről avagy Lex Kajla. Miszerint a száraz kenyér feletethető, de vajazni tilos. Persze Marietta, mint megrögzött törvényszegő mindkét oldalát sutyiban megvajazza. Víz is jut a szegény párának. Majd újabb dózis a kis (vajas) kenyérpusztítónak. Ettől már öklendezik, de vitézül nyeli. Az aggódó asszonyi lelket megnyugtatjuk, hogy levisszük a legközelebbi állatorvoshoz, ha a nemzetközi kutya-helyzet tovább fokozódik. További gondok nélkül, Kajlát magára hagyva, Arachova lett késő délutáni állomásunk. A festői hegyoldali kisvárosban Andrea a minduntalan egy lépcsőn akarja felhajszolni a csigaházat. Csigavonalban még teszünk néhány kunkort, majd a városka szívében leparkolunk. Ma fürdés és dáridó. Hőn óhajtott birkámat itt cuppogtathatom. A taverna bora jó, s mi több hideg, a kilátás lenyűgöző. A városszéli parkoló ideális a napfelkelte vizslatására. Sajnos nincs érkezésem elég korán ébredni.

Delfi-be viszonylag korán érkezünk. A beígért múzsák csókja helyet nagy dolgok szüksége tör rám. Delfi ismertetését bizonyára többen és jobban is papírra vetették. Én a toalettek papírjaival bajlódom, de ezt ne részletezzük. Sajnos errefelé minden hegyekre épült, de vitézül teljesítem a kötelezőt. A világ köldöke, a szfinx és az összes szobor már az új múzeumban láthatóak csak. Kordonok, kötelek mindenütt és ha lerogysz egy márványdarabra már rád fütyülnek, hogy ne koptasd az ősi köveket. Apolló temploma elkerítve és „Do not touch the marble” feliratok mindenütt japán és amerikai turisták idegenvezetőstül dögivel.

Az alkonyat Antirrio-ban ér. A Korinthoszi öböl bemeneti nyílásának hídja kék-sárga neonfényben fürdik. Reggel át a komppal, mert olcsóbb a hídvámnál. Majd az Antirrio-Rio erőd megtekintése után fürdés, amit kihagyok és inkább én is csak kukkolok. Megereszkedünk dél fele a Jón tenger partján. Rövidesen Patrasba érünk ahol ebédünk egészben sült garnélarákok helyi hullakupaca. A víz, a bor jó hideg. A liszt panírban sült rákocskák minden alkatrésze felismerhető. Nem nagyon tudjuk, hogyan fogjunk hozzá, de azért a lefejezés és farok-kibontás után még élvezhető is a dolog. Réce valami triviálisabb harapnivalóval kényeztette magát. Haladunk délnek Olimpia célállomással.

Eddigi beszámolóm saját ítéletem szerint mondhatni szekvenciálisan tuti volt. Most elbizonytalanodtam. Karácsonyra tán a Csigaház-napló alapján korrigálhatom tévelygésemet. Meglehet, lecsózabálás volt. Nem tudom, de valahol aludtunk a Jón tenger partján, majd másnap Chlemutszi XIII. századi francia erődje, ami zárva volt. Azért körbejártuk, ám falai nem dőltek le, mint hajdan Erec Izráel népének körmenete alatt Jerikó falai. Igaz nem ajvéztuk és nem harsonáztunk. Ám meglehet, hogy előbb a görög Jerikó és utána a lecsós vecsernye. Kislányos zavaromat bizton e kártékony eledelnek köszönhetem.

Estére képben vagyok megint. Az ókori Olimpiába érkezünk alkonyatra. Bedöngetünk a falu parkolójába, árnyas olajfák alá. Hozott anyagból leves, sült hús dáridó. Görögetjük a görög söröket, borokat. Majd hantok görögnek a csigaház tetején. A második sortűz után saját Leonyid-Ászunk felkapja a szennyvízleeresztő husángot és a frontra indul. Rövidesen visszatér a (per)zsák visszavonulásának hírével. Vajmi suhancok szórakoztak nyugodalmas vigasságunk megzavarásával. Az éj további atrocitások nélkül lassan megadja magát a hasogató hajnalnak. Reggel nekidőlünk a látnivalóknak. Szerencsére a terep viszonylag sík, jobbára árnyas, de a

szabadtéri kiállítások nagy területet foglalnak el. Itt őrzik Parxitelész Hermesz szobrát. Gimnázium kincsesházak, templomok, görög és római fürdők, mozaikokkal dekoráltan kápráztatják a bámészkodót. Jövendő útitárs, ne tégy megjegyzést az ógörög atléták „seggxuális” devianciájára mert könnyen megkaphatod, hogy öreg korodra „bebuzultál” és eltitkolt vágyad, hogy (f)Artúró vagy Uiii legyél. E komment nélkül is elég kimerítő nap volt. Irány Mükéné, de előbb Nea Kios tengerpartja az Argoliszi-öböl mentén. A kora őszi zápor megállásra kényszerít útközben. Már elérjük ismét az Égei öblét mire az idő kitisztul. A strand végén, a falu elején tanyát verünk. Az alkonyati csendben egy kőfalon ülve mélázom, mikor a szomszédos villanyoszlop transzformátora sziporkázva majd ledurrantja a fejem. És azonnal a sötétség, csak a csigaházból árad némi delej. Alapos nyomozásunk kiderítette, hogy a trafó kábele robbant rongyosra. Zeusz nem pihen, de mi nyugovóra térünk. FőFacsigánk még egy darabig kéjjel szemlélgeti az elemek háborgását.

Mi kéne ebédre más, mint Mükéne oroszlános kapujával cyclop falaival és Atreusz kincsesházával. Mindezek előtt főleg enni kéne .. enni kéne.. Kibökjük a falu egyik tavernáját és turista menüvel gyógyulunk. Nem egy nagy dőzs az szentigaz, ráadásul a székek is rabvallatók. Alig várom, hogy az időszámításunk előtti több mint tízezer éves kultúra kegytárgyait lássam. Megkapom. Az akropoliszra húzós út vezet. Ha túljutottál az oroszlánokon, akkor még sehol sem vagy, semmit nem láttál és főleg semmit sem értesz mi, miért, mikor épült korban, térben és kultúrában. Ha van cérnád és olvasol hozzá némi leiratot kicsit tisztul majd a kép. Atreusz kincsesháza egy elásott mega-méhkaptár. A tholos sírkamrák egyetlen épen megmaradt példánya. A ha „kedd akkor ez Belgium” típusú látogatók már elhúztak vecsernyézni. Az ágfalvi mesterdalnok kalapostul, hátizsákostul beáll a centrumba és öblös hangján arról énekel, hogy egy hordó hátán ül és darvadozik. Egy megkésett norvégmintás látogató kicsit elámul, majd rezignáltan magunkra hagy. Kigördülünk a Korinthoszi-öböl partjára. A kisvárosi promenád egy fényárnyékos helyén letanyázunk. Este séta és kocsmázás ahol a görög-magyar barátság szellemét ápoljuk nehézkes kommunikációval. Kamionos szivarunk bort sört rendel, mire viszonoznánk tiltakozik és a pincér megtagadja a rendelést, mondván jóemberünk eleget ivott már ahhoz, hogy nekiálljon vezetni.

Korinthosz, röviden, ó-, közép- és újkor. Az Akrokorinthosz erődjét megmászni embert próbáló feladat. Szerencsére nincs dög meleg, sőt enyhe szellő lengedez. Délutánra már a bajai Türr István csatornájában gyönyörködünk. Szerény javallatomra átvágunk az öböl keleti részén, egy félszigetszerűségen. A hegyi útvonalon a vegetáció páratlan (Dicséretben részesültem az ötletért, de csak takarodóig). A partvonalon hirtelen egy régebbi földomlás, de inkább kőzuhatag tűnik fel az egyik kanyar után. Egy méretes görögkeleti templomnak csak a jellegzetes tetőzete emelkedik ki a föld, kő és már porrá érett sárzuhatagából. Gyakorlatilag az ereszcsatornák mellet körbesétálhatjuk. Ideje szállást keresni. No, ez már emberes feladat. Autózgatunk és forgolódunk, mint a tojó galamb, de végül megülünk hevenyészett fészkünkön. Tengerpart, zuhany ugyan, de birtokháborítással, kóbor ebek, emberek. Az esti fürdés a tengerben nem egyszerű, de a helyi lakosság segítőkész. Főpilótánknak megmutatják, hogy hol célszerű a vízbe gázolni. Reggel követném a jó tanácsot, miután a sós vízben kiáztattam magam. A bajok a kijövetelnél kezdődnek. Egy hullám megemel és keményen lepakol a gyermekfej nagyságú kövekre. Végül, mint egy uszadékfa kisodródom a kisköves partra. A hematómáimnak se szeri se száma.

Sebaj, irány Zeusz agyszüleményéről elnevezett kőrengeteg, amit városnak hívnak.

Déltáj már a város szívében talál. A park árnyas lombjai ideális klímát prezentálnak. Az Akropolisz tíz perc séta. Lelassulhattam, mert szeretett vezérünk közli, hogy Pallas Athinát morc magányban óhajtja megejteni. A hegy lábáig még együtt megyünk majd a magyar zsurnalista elhagyja a magyar nyugdíjast és fiatalkorú nejét. Estére a gyaníthatóan repedt bordámmal a szabadtéri látnivalók zömét leküzdjük. Már hármasban megint irány a Plaka. Sétaszerű vánszorgás utas csalogató gagyivásár. Egy levantei dumás vendégfogó rábeszél a tetőteraszos étteremre. Kivilágított Akropolisz. Amint leülünk az eső cseperegni kezd. Ernyők föl, látvány el. Egy biztos emberünk megpillantá a NŐT. No nem a muszlim deBellát, aki a fátyla alá tömte a szuvlakit, hanem egy cca. 16-éves dúskeblű leánykát, aki önfeledten vihorászott a haverjaival .

Reggel hangos vezényszavakra ébredünk. A köztársasági díszőrség alakizik. Rövidesen megérkeznek a hekusloncik. Kávéznak, vihorásznak. Később egy csapat rendőr is jön motorokkal, ők is pihenkéznek egy sort, majd hívja őket a kötelesség, vagy a főnökük rádión.

Ez a múzeumok napja. Felszállunk egy trolira, természetesen rossz járatra, de azért bejutunk Agamemnon-hoz. Neptun is megvan még bronzosan, csak időközben elfordították, hogy ne ijesztgesse a látogatókat. Hégészó is tovább csücsül a klismos-on. Itt valóban megállt az idő. Alkonyatig a római agóra és Hadiánusz könyvtára is belefér. A szelek tornya sajnos be van csomagolva. Esti séta az Akropolisz körül. Kínos, de Andrea elvesztette Ariadné fonalát. Jó nagyot kerülünk. Egy buzukis kocsmához érünk megfelelő fellátással a kivilágított hegyre. Beülünk, persze azonnal kezd cseperegni az eső. Ernyő fel, fellátás el. A birka viszont kárpótol a vizuális katarzis hiányáért. Ugyan esni igazán nem esett, de az ernyő maradt. Visszaballagunk a fővárosi rezidenciánkhoz. Ez az utolsó éjszakánk Hellaszban. A park már nem rendőrtanya. Jobbára vadászterületté alakult. Hiába a jó ógörög hagyományok tovább élnek. Csak most már nem márványos és mozaikos, hanem fapados a szerelem.

Reggelre újfent megjönnek a zsaruk. Az éjszaka egyéb szereplői már eltűntek. A díszőrség ugyancsak gyakorol. Az utolsó kívánságom, halljátok meg emberek..

A Lükabetosz dombról szeretnék végleg búcsút inteni a görög isteneknek. A vendég óhaja parancs. Belehasítunk a fővárosi forgatagba. Valami történt Andreával. Állandóan újratervezi az útvonalat. Sikátorok, egyirányú szűk utcácskák szövevényén araszolgatunk felfele. A rádió kikapcs. Mint komor bikáé olyan hallgatása, mint a barna éjfél szeme hunyorgása..

Végre Andrea az utolsó pillanatban rálel a helyes szerpentinre és szinte sztrádázunk a spitz felé. Persze azért pár száz lépcsőt még mászni kell, de megéri. Erről locsogni többet nem érdemes ezt látni kell.

Köszönjük Récenagyapó!

MarEli Sopron, 2014, október 29.

Szólj hozzá!


Küldés

Réce Apó nyugdíjba vonul

Most, hogy elmész - mit is viszel magaddal? Megyünk Veled, hisz egy voltál a csapattal! Mostantól majd megkezdődik újabb bevetésed, Nekünk pedig hiányzik majd harsány nevetésed.

Megszoktuk, hogy itt vagy velünk hosszú idő óta, Ám ahogy ez lenni szokott, lepergett az óra Kegyetlen, halk ketyegése fenyegető zene, Csak elmúlik, de nem mondja meg, hogyan éljünk vele.

Az idő elment, elandalgott ketyegő dalával És most Téged kézenfogott, hogy elvigyen magával. Van, akit nem ront meg beosztás, hivatal, Van, aki koros bár, ám mégiscsak fiatal.

Te voltál az az ember, aki utat mutat És most Te kezdesz meg egy másik utat. Ez a sakk-csapat most egy vezért vesztett, Ami nekünk veszteség, az Neked a kezdet.

Eljött a nyugdíj, élj bölcsen vele! Most jön az életed második fele...

Balázs Zsolt


Feki Webstudio @ 2010 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás