RSS

Skandináv utiterv és 5 éves terv

2012. december 01.

Tervezgettem a 2013. nyarát! Pár nap múlva meg az ötéves tervet is.

Legnagyobb örömömre többen is jelezték érdeklődésüket Skandinávia hideg és gyönyörű tájainak meglátogatására a Csigaház és sóvárgó vendégszeretetem igénybevételével. Mivel a nagy távolság miatt itt sem lesz egyszerű a találkozási pontok kiválasztása (meg amúgy is izgatott már az új túra) csináltam egy vázlatos útitervet. Igyekeztem úgy összeállítani, hogy a nyári iskolaszünetben is elérhető helyeken legyek. Megjegyzem, hogy egy másik skandináv túrát is tervezek, a Balti országok, Finnország és Svédország keleti vidékeinek bejárásával, ezért a mostani túrán érintetlenül hagyok svéd területeket.

Nehogy feledjük, most is rögzítem, hogy természetesen családtagjaim elsőbbséget élveznek az időpont és hely kiválasztásában! Ezért mielőtt bárki repülőjegyet venne, térkép előtt, szóban beszéljük majd meg a lehetőségeket és csak utána nyomjátok meg az Enter gombot!

Noha három útvonalat is „végigjártam” a térképen, most csak azt írom le, amelyik a leginkább megfelelőnek látszott a csatlakozás és az időjárás szempontjából.

Csatolok egy térképet, amelyiken számozott pöttyöket helyeztem el a célterület megjelölésére.

 

- Április 20 - május 10.        Itthontól 1-ig

    Csehország-Lengyelország-Németország-Dánián át Svédország déli vidékéig.

- Május 11 – 31-ig                1 – 2-ig          

    Svédország középső vidékén északnak. Jönköping-Örebro-Borlange-Mora-Östersund,

    majd Trondheim felé a Norvég fjordvidék.

- Június 1 – 24-ig                  2 – 3-ig

    A Golf áramlat által melegített, de fjordok által szabdalt nyugati partvidéken mennék

    egészen a legészakibb szárazföldi pontig, Nordkapp-ig, méghozzá Szt.Iván napi

    érkezéssel, hogy az éjféli napot teljes pompájában élvezhessem.

    Trondheim-Mo i Rana-Bodö-Narvik-Tromsö-Hammerfest-Nordkapp

- Június 4-11-ig jönnek Trondheimbe Orsi és Szabi. Trondheimtől délnyugatra Alesundig fogjuk bebarangolni a fjordok és hegyek látványosságait.

- Június 25 - július 15-ig      3 - 4-ig

    Ez itt a Lappföld, dél felé cikkcakkban bejárnám norvég, svéd és finn vidékeit.

- Július 16 – 31-ig                 4 – 2-ig

    Ismét Svédország belső vidékein mennék dél felé vissza Norvégiába.

    Haparanda-Boden-Arvidsjaur-Storuman-Vilhelmina-Tannforsen-Trondheim

- Augusztus 1- 15-ig                         2 – 5-ig

    Partvidék fjordokkal és belső területek hegyekkel, vízesésekkel.

- Augusztus 2-11-ig jön Zsófi, Áron és Gáspár Oslóba. A Stavanger és Bergen közti vidékeket tervezzük bejárni.

- Augusztus 16 - 31-ig          5 – 6-ig

    Dél Norvégia és Oslo

- Szeptember 1 -  15-ig        6 – 1-ig

    Nyugat Svédország

- Szeptember 16 – október 6-ig 

    Dánia

- Október 7 – 20-ig

    Hazafelé Németországon át

 

Látható, hogy az augusztust alig terveztem, gondolva, hogy azt majd a vendégekkel megtervezett útvonalak alapján véglegesítem.

Kellemes tervezgetést kívánok!

 

Papa/Nagyapó/Réce

 

És itt van a következő ötéves terv is:

2013. nyár       Lengyelország – Svédország – Norvégia – Dánia – Németország

2013-14. tél    Itthon

2014.tavasz     Bosznia - Montenegro – Albánia – Görögország – Szerbia (?)

            Nyár    Itthon

            Ősz      Svájc – Dél-Franciaország – Pireneusok

2014-15. tél    Itthon

2015. nyár       Lett- Litván- Észt- Finnország – Svédország – Dánia

2015-16. tél    Itthon

2016. tavasz    Benelux országok – Párizs

            Nyár    Itthon

            Ősz      Észak-Olaszország – Róma

2016-17. tél    Itthon

2017. tavasz    Szlovénia – Horvátország – Szerbia – Bulgária

            Nyár    Itthon

            Ősz      Szlovákia – Lengyelország

2017-18. tél    Itthon

 

Hozzászólások

2013. máj. 07. 20:45

Kata

Szia Rece, mar latom, h lesz hova menekülni egy egy hosszu hetvegere :-) szuper jo a terv, de sajnos a Doka turakrol ezek szerint tovabbra is hianyozni fogsz?

üdv es remelem azert hamarosan talalkozunk, Kata

2013. febr. 17. 15:55

Horváth Zoltan

Kedves Réceapó

Gratulálunk az utazasaihoz.
Ajànlom figyelmébe blogubkat a Norvégiai utunkrol.
Talán talàl benne hasznos információkat.

Üdvözlettel: Ibolya és Zoli Fertődről

Szólj hozzá!


Küldés

Réce Apó nyugdíjba vonul

Most, hogy elmész - mit is viszel magaddal? Megyünk Veled, hisz egy voltál a csapattal! Mostantól majd megkezdődik újabb bevetésed, Nekünk pedig hiányzik majd harsány nevetésed.

Megszoktuk, hogy itt vagy velünk hosszú idő óta, Ám ahogy ez lenni szokott, lepergett az óra Kegyetlen, halk ketyegése fenyegető zene, Csak elmúlik, de nem mondja meg, hogyan éljünk vele.

Az idő elment, elandalgott ketyegő dalával És most Téged kézenfogott, hogy elvigyen magával. Van, akit nem ront meg beosztás, hivatal, Van, aki koros bár, ám mégiscsak fiatal.

Te voltál az az ember, aki utat mutat És most Te kezdesz meg egy másik utat. Ez a sakk-csapat most egy vezért vesztett, Ami nekünk veszteség, az Neked a kezdet.

Eljött a nyugdíj, élj bölcsen vele! Most jön az életed második fele...

Balázs Zsolt


Feki Webstudio @ 2010 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás