Korzika hegyei

Már Pistoiában lógok a Neten, úgyhogy közeledek hazafelé. Kezdem számbavenni a feladataimat is! :o)

100. nap 2011. június 10.

Nem mintha eddig nem láttam volna hegyet Korzikán, de az elkövetkező napokban olyan élményeim voltak a sziget középső részének bejárásával, ahogy egyszerűen nem találok megfelelő jelzőket a sok gyönyörűség és érdekesség jellemzésére, és a fotók is max 1/10-ét adják vissza az élménynek amit átéltem.

Első ébredőként korán indultam a kempingből a Tavignano vőlgy felé és első élményem a cortei várra és városra rásütő nappal kezdődött. A gyalogtúrát nem terveztem meg, pontosabban a völgyet akartam bejárni végcél nélkül. Az út magasan a folyó fölött vitt és csak egy helyen vitt le a vízhez, ahol több irányban lehetett tovább menni. Nem siettem, minden szépségnél megálltam, nézegettem, fotóztam. A völgy közepén a szurdok, ami odafelé árnyékban volt, de visszafelé már besütött a nap. Kb 7-8 km után visszafordultam és kora délutánra értem vissza a kempingbe. Fürdés után a kemping Wifijén elküldtem restanciáimat, aztán főzőcskéztem, kajáltam és szunya.

101. nap 2011. június 11. jún.

Ezt a napot egy rövid bringás völgynézéssel indítottam a Restonica folyó mentén. Kicsit szélesebb, de nem olyan szép völgy, mint a tegnapi. Kissé meredek az út, többször tolnom kellett (nem csak erőnlétem miatt, hanem azért is mert a túrabringám még a Sopron-Fertőd terep miatt csak két pedál fogaskerékkel rendelkezik, magyarul csak 14 sebességes), mert tartós 9-13 %-os emelkedő a térkép szerint. Az út nagyon keskeny és korlátlan volt, egy tolás közben visszanéztem és szó szerint megijedtem, hogy elég jó-e a fékem a szakadék oldali visszaguruláshoz. Nem erőltettem tovább, visszagurultam a kempingbe, felszedelőzködtem, wc ürítés, vízfeltöltés, indulás észak felé az Asco völgybe (ennek végéről lehet megmászni Korzika legmagasabb hegyét a 2706 m-es Monte Cintot,  ami esetleges cél volt. Nos, az Asco völgynek kétszer örültem, egyszer amikor bementem, másodszor amikor kimentem belőle. Amellett, hogy csodaszép volt, az út (ez is szűk, korlátlan) nem Csigaház kedve szerintire van megépítve. Már rég visszafordultam volna, de csak Asco városkánál volt annyi hely, hogy megforduljak. Így aztán csúcsmászás helyett visszamentem a Porto irányába vezető útra. Talán jó az a közmondás, hogy cseberből vederbe estem, mert az út eleje, a Scala di Sta Regina hasonlóan félelmetes volt. Szépsége viszont minden eddigit felülmúlt, mert nagyon szűk volt a völgy és minden fantasztikus sziklaképződmény egész közelben volt. Fényképezés közben dúdolgattam a régi Kibédy slágert: „…én nem hiszem, hogy normális vagyok…” Késő délután lévén a kiszélesedő rész kezdetekor találtam alkalmas parkolót egy alvásra.

102. nap 2011. június 12.

Reggel a vlgy kiszélesedő részébe értem,a  duzzasztott Calacuccia tóhoz, majd felmentem 1477 m-re a Col de Vergiora, Korzika legmagasabb hágójára. Az út annyira kanyargós volt, hogy szinte nem is volt egyenes szakasz, de itt már korlátolt és elég széles két autó számára. Innen Portóig szinte lefelé gurultam továbbra is szédítő hegyek közt kanyarogva. Az egyik megálláskor egyszerűen nem értettem, hogy merre folyik ki a völgy alján zúgó Porto folyó, annyira zártnak tűnt a völgy. Egy túra élmaradt, mert Evisa városka után nem tudtam megállni, hogy lemenjek a Spelunca szurdokba. Pár km-el odébb kicsit örültem is ennek, visszanézve a majdnem függőleges hegyoldalra, amin le kellett volna mennem. Portó kellemesen fogadott, egy eukaliptusz ligetben árnyas camper parkolóval. Portó mély nyomokat hagyott bennem bringatórámról, ismét gratuláltam magamnak a teljesítményért. Sétáltam a kikötőben, felmentem az egyetlen építészeti látnivalóra az 500 éves genovai toronyba, majd behajóztam egy körútra az öböl két végpontján lévő Scandola és Les Calanche ***-os természetvédelmi területek tenger felőli megtekintésére. A kikötőt elhagyva jöttünk rá szárazföldi patkányok, hogy ez nem lesz egy sétahajókázás, mert a partról látott hullámzás a vízen egész más érzetet keltett. Sűrűn osztogatták a zacsikat, nekem szerencsére nem kellett. Viszont röhögve fotóztam, mert egyik kezemmel kapaszkodni kellett. Szerencsére a Scandolánál és a csak tenger felől megközelíthető Girolata falucskánál csendesek voltak az öblök. A Les Calancheshez viszont nem mentünk (pénz egy részét visszaadták), mert a hullámok olyan irányból jöttek, hogy az ottani sziklákat csak a hullámverésben láthattuk volna. Tengerészjárással visszamentem az eukaliptuszligetbe és elindultunk Calvi felé. Porto fölött újra gyönyörű és szűk szerpentin után, éppen a Girolata öböl fölött találtam egy öbölre néző helyet. A forgalom leállt, reggel 8 után jött az első bringás és fél óra múlva az első autó.