Búcsú Szicíliától

56. nap 2011. április 27.

Elég jó a derekam az induláshoz és az idő is javult kicsit. Piazza Armerina felé indulok, de meggondolom magam és visszamegyek Ennába. Egyrészt, mert nagyon tetszett, másrészt a wifi és a mosás miatt. Most nem tévesztem el az irányt, de a várhoz nem tudok felmenni, a város másik végén a temetőnél parkolok. Megtömöm a gurulós táskámat a szennyessel, netbook a hátizsákba és megyek a városba. Közben rácsodálkozom a temetőre, ez külön városrésznek látszik a domboldalra felkúszva. Az i-ben megadnak egy mosoda címet, kicsit németül, főleg mutogatva egyezkedünk. Én hajtogatom a szótárból kikeresett jelszavakat olaszul.  Mára nem vállalja. Holnap délben lesz kész. Kérdezem az árat, újabb „egyezkedés” amiből aztán baj is lett. De ez egy külön történet! Megyek netponthoz és elküldöm a már megírt két adagot egyszerre.

Irány Piazza Armerina. Zuhog az eső, csinálok egy fotót a lehúzott ablakból, aztán továbbmegyek a római villához, ami padlómozaikjairól híres. Itt már csak csöpörög, de azért az esernyőt néha ki kell nyitni. A látnivalók tető alatt vannak, ott már kellemes a helyzet. A villa együttes 1/3-át lehet megnézni, nem tudom miért, de ez is fantasztikus látvány. A makettet nézegetve belegondolok a hajdani életbe. Gyönyörködöm a mozaikokban, kétszer is végignézem, kedvenceket is választok. Megyek vissza Enna mellé a Pergusa tónál aludni. Skócia jut eszembe a sok esőről.

57. nap 2011. április 28.

Korán felmegyek a tegnapi parkolóba, a temető és a város felhőben (ez Szicília legmagasabban fekvő városa) hűvös van, befűtök, mert írogatást terveztem. Utána kajálok, addigra felszakadoznak a felhők és indulok az újabbik városrészbe. Felmegyek az itt ágaskodó XIII. századi Torre di Federicohoz. Innen is remek a kilátás, a temető még inkább megdöbbentő. Aztán leballagok a mosodába, eredményesen eljátszom a hattyú halálát, aztán megint beülök a nethez. Vissza a Csigaházhoz, búcsú Ennától, kicsit Szicíliától is, merthogy a közepén vagyok. Autópályán indulok Catania-Taormina felé, szeretnék lejutni kettő közt a tengerhez, ami Szabiékkal nem sikerült. Az Etna nagy felhőket gyűjt maga köré, csak sejtem, hogy hol van. Vért izzadok a meredek, szűk falusi utakon, de sikerül partra jutnom és egy zsákutcában éjjeli helyet is lelek Santa Teclában. Ez a Küklopszok partja a térkép szerint. Nagyot sétálok a parton, ami csupa lávafolyás. Nyilván régi láva, de a tenger meg a szél miatt olyan, mintha új lenne. Igazi elhagyatott falu, nincs turista, csak a helyiek lézengenek. Kellemes hullámverésben gyönyörködöm a fantasztikus formákat produkáló lávaparton.

58. nap 2011. április 29.

Kicsit lekésem a napfelkeltét, de így is szép. Visszafelé az utca végében megpillantom az Etnát havasan pipálva. Gyorsan indulok Taormina alá, szép panorámánál kávézok, nézem az Etnát, Giardini Naxost, a tengert, fel Taorminát. Aztán indulok az Alkantara kanyonhoz. Itt egy folyó átfolyik egy régi kráteren kimosva és megmutatva a feltörő lávabordákat. Fantasztikus érdekes, mint Irországban az Giant’s Coseway. De kicsiben láthatunk hasonlót a Sághegyen a bányászat, vagy a Szt. György hegyen vagy Badacsonyban az erózió miatt is. Megyek tovább észak felé, ezzel teljesen megkerülöm az Etnát. Magas hegyek vannak, már nem vulkánikus, hanem mészkő. Az utak is szédítőek. 1125 m hágón megyek át, aztán lefelé a Tirrén tengernek. Olyan meredekek a hegyek, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy az út végül leér a tengerpartra. De leért szerencsére. Mégis újra felmegyek Tyndariba, majd Milazzo felé a tengerparton dekkolok. Halványan látszanak a Lipari szigetek. Fájó szívvel nézem, de a betörés eltántorított Máltától és Strombolitól is. Lábáztatós séta a parton, fürödni nincsen elég meleg. Főzök és használom az édesköményt is. Naplemente a Tirrén tengerben, hangulatnövelőként egy srác szőrén lovagol a homokparton. Sötétben meg kiülök az anyósülésre és meresztem a szemem a Stromboli felé, hátha látok valami vöröslést – de nem. Közben barátaimra gondolok, ma kezdődik a Nyuli-buli.

Éjjel meg ismét megjött az eső.