RSS

Februári készülődés

2011. március 01.

Már készülődöm Olaszországba, bár a hónap eseménye Dóra eljegyzése volt!

A február már a lelki és testi készülődések jegyében telt. Persze azért volt néhány emlékezetes esemény is. Gáspár unokám már 8 éves lett! Aztán meglátogattuk barátaimmal a bánfalvi Pálos kolostort, amit nemrég restauráltak. Aztán jött az örömhír, Dóra lányom és Gábor eljegyezték egymást. Ennek örömére a gyerekek összehozták családjaikat egy vidám eljegyzési ismerkedésre is Budapesten. 

Másnap egy szép sétát is be tudtam iktatni: Gellért hegy, Pálos sziklatemplom, Vár, Mátyás templom, Halászbástya,  Duna-korzó, Váci utca. Este  pedig csapatostul megnéztük a Bozsik Ivette féle Cabarét.

A Csigaházat is átnéztük a szakszervizben.

Búcsúölelgetés volt gyerekeimmel, unokáimmal, Győrben pedig édesanyámmal és a nővéremmel. Azóta pedig pakolok, készülődök Olaszországba.

Vettem néhány dolgot is a Brit utazás tapasztalatai alapján. Leginkább a neoprén felszerelésnek örülök, így a hűvösebb tavaszi vizekben is tudok úszkálni, búvárkodni és a hasalós szörfdeszkát is ki tudom próbálni, amivel már régóta szemezgetek.

Idehaza pedig még meglátogattuk a Zettl-Langer gyűjteményt benfenntes vezető segítségével.  Barátaimtól is elbúcsúztam, most pedig minden kedves olvasómtól is.

Úgy áll a készülődés, hogy szerdán valószínűleg elindulok és rövidmalac vágtában Szlovénia felé lehajtok addig, amíg kellemes időjárást nem találok.

Kapcsolódó képek

Hozzászólások

2011. márc. 08. 16:01

Szabó Évi

Csatlakozom a Mimikéhez!Legyen élménydús,változatos,különleges ez az utad is!Vigyázz magadra és ne állj szóba idegenekkel:-))

2011. márc. 08. 08:50

mimike

Drága Réce!!! Indulásod előtt még megölelünk 3x gondolatban, az első öleleés a Zoltán napra, a 2. a szülinapodra jár, Isten éltessen sokáig, a 3. pedig az indulásra!!! Legyen napfényes, szerncsés, élményekkel teli az utad!! puszi

Szólj hozzá!


Küldés

Réce Apó nyugdíjba vonul

Most, hogy elmész - mit is viszel magaddal? Megyünk Veled, hisz egy voltál a csapattal! Mostantól majd megkezdődik újabb bevetésed, Nekünk pedig hiányzik majd harsány nevetésed.

Megszoktuk, hogy itt vagy velünk hosszú idő óta, Ám ahogy ez lenni szokott, lepergett az óra Kegyetlen, halk ketyegése fenyegető zene, Csak elmúlik, de nem mondja meg, hogyan éljünk vele.

Az idő elment, elandalgott ketyegő dalával És most Téged kézenfogott, hogy elvigyen magával. Van, akit nem ront meg beosztás, hivatal, Van, aki koros bár, ám mégiscsak fiatal.

Te voltál az az ember, aki utat mutat És most Te kezdesz meg egy másik utat. Ez a sakk-csapat most egy vezért vesztett, Ami nekünk veszteség, az Neked a kezdet.

Eljött a nyugdíj, élj bölcsen vele! Most jön az életed második fele...

Balázs Zsolt


Feki Webstudio @ 2010 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás