RSS

Ausztria

2010. szeptember 19.

Ausztriába érve Katáék meglátogatása a fő program. Utána spuri haza!

Sziasztok, itt a blog elsö vendegiroja, Kata. Ezennel megprobalom összefoglalni Rece nagyapo tiroli tartozkodasanak föbb esemenyeit, aztan persze majd ö is megteszi ezt a sajat szemszögeböl...

Szeptember 17 pentek

Ahogy elöre megbeszeltük, pentek delutan csörgött is a telefonom, es Rece közölte, hogy itt van mar a faluban, söt az utcaban is, de nem talalja a hazunkat. Mivel valahogy gyanus volt, hogy sztereoban hallom a röhögeset, egyik fülemben a telefonbol, a masikban pedig a nyitott ablakbol, gyorsan kipislantottam, es lattam hogy az utcan setalva velem telefonal. Gyorsan kopogtam egyet az üvegen, aztan mar mentem is le beengedni.

Kislanyom Szoszi is lejött, es szemügyre vettük a csigahazat, majd gyorsan ertekeztünk Franz-cal, a föberlönkkel hol lenne a legjobb parkolohely a jarganynak. Mivel mi egy parasztudvar, azaz helyi nyelven Bauernhof lakohazaban elünk, az udvar tele van mindenfele mezögazdasagi geppel, tyukkal, macskaval stb. es talalhato itt meg egy hol kisebb, hol nagyobb meretü tragyadomb is, ahova az istallobol futoszalag szallitja ki a bocikakit. Rece pont a domb melle allitotta le az autot, es közölte, hogy feltett szandeka tovabbra is abban aludni. Miutan ezt elmondtam Franz-nak, akinek az izes tiroli tajszolasabol Rece egy kukkot sem ertett, az öreg közölte, hogy nyugodtan alljon inkabb at a haz tulso felen talalhato kertbe. Igy is tettünk. Szoszival navigaltunk, Rece kormanyzott, aztan par perc mulva a csigahaz megtalalta a következö 3 ejszakara a nyugvohelyet a nagy diofa alatt.

Ha mar ugyis az udvaron voltunk, Szoszi beinvitalta Recet az istalloba is, aki illemtudoan megcsodalta a barnasszürke bocikat (Braunvieh), a kunyeralo lovat Sunny-t, es az ugribugri Luna kutyat, majd mikor kimentünk, megallapitotta, hogy jo büdös volt bennt.

Az este tovabbi resze palinkazassal, borozgatassal es marha pörkölt fogyasztassal, no meg persze beszelgetessel telt.

 

Szeptember 18 szombat

Az idö nem rossz, de sajnos nem is eleg jo ahhoz, hogy komoly hegyre induljunk, igy hat az az ötletem tamadt, hogy mutatunk Recenek egy igazi tiroli bulit.

Ausztrianak ezen a videken, annak aki nem siel, talan az ösz a legjobb evszak, ket okbol is. Egyreszt mert ilyenkor a legstabilabb az idöjaras - az elmult ket ev megfigyeleseire alapozva - masreszt pedig, mert ilyenkor lepten-nyomon igazi nepi ünnepsegekbe botlik az ember, ugy mint az Erntedankfest- vagyis aratoünnep-, Bergbauernfest - vagyis hegyi paraszt ünnep, ami rendszerint piaccal van egybekötve ahol igazi sajtokat, szalonnat, joghurtot es mindenfele hazilag keszitett finomsagot arulnak - no es a harmadik az Almabtrieb- vagyis a hegyröl hazaterö allatok lehajtasanak ünnepe. No mi most egy ilyenre indultunk, egy olyan faluba, ahol meg en sem jartam elötte, igy mindenkinek zsakbamacska volt a buli. Amugy ezeket az ünnepket egy szoval Sauffest - vagyis pialos ünnep- neven lehet a legjobban összefoglalni, mert akarhogy is indul, es akarmelyik elnevezes alatt fut is, a legtöbb resztvevö szamara ugyanugy vegzödik.

Az Almabtrieb jellegzetessege, hogy ott az emberek mellett az allatok is komoly szerepet kapnak a buliban, mivel az egesz esemenynek az a lenyege, hogy a parasztok halat adnak amiert az allataik - juhok, kecskek, bocik vagy epp lovak - a nyari hegyi legeltetes utan egeszsegesen hazaternek a völgyekben fekvö falukba. Aztan a bulit elnezve masnap valoszinüleg megint csak halat adnak, ha ejjel maguk is szerencsesen hazatalaltak, es kepesek egyedül felkelni.

Az ünnep fö latvanyossaga az Umzug, vagyis az allatok atvonulasa a falun. Ez nagyjabol ugy nez ki, hogy a bocikat hatalmas viragokbol es fenyöagakbol allo fejdisszel felszerelve vegigkergetik az utcakon, ahol helyszintöl függöen helyiek es/vagy turistak hadai bamuljak es fenykepezik öket ezerrel. No mi most Reith in Alpbachtalban voltunk, ami mint kiderült, az egyik fellegvara az üzleti celbol szervezett Almabtriebnek...

Ez tulajdonkeppen megint csak az osztrakok üzleti erzeket dicseri, akik a termeszeti adottsagok mellett profi modon penzt csinalnak a hetköznapi elet esemenyeiböl es a több szaz eves hagyomanyaikbol is. Nem is rossz penzt, hiszen itt Reithben mire mi odaertünk mar tele volt a parkolo hatalmas turistabuszokkal, az utcakon pedig csak ugy hömpölygött az emberhad. Raadasul nem atallottak meg belepödijat is szedni. No ezek utan mar nem nagyon tudtam mire szamitsak, es kicsit feltem, hogy csalodas lesz a buli, de mar nem volt mit tenni, ha mar itt voltunk hat körbesetaltunk. Recenek az elsö kellemes elmenyt az ÖMV benzinkut artablaja nyujtotta, mert megallapitotta, hogy messze itt a legolcsobb a benzin az eddig latott helyek közül, igy hat Andrea segitsegevel gyorsan meg is jegyezte a koordinatakat, mondvan, hogy hazafele majd beter meg ide egy itatasra. A masodik kellemes elmeny pedig valoszinüleg a Schnaps arus neni standja volt, ahol önmagat es Jencit itatta meg egy fenyöpalinkaval. Aztan a nagy ijedtsegre meg gyorsan megittunk egy sört is.

A buli leginkabb talan a mi kirakodos nepmüveszeti vasarjaink es sörsatras ünnepeink ötvözetekent irhato le, annyi különbseggel, hogy itt nem Szandi es tarsai hakniznak, hanem helyi zenet jatszo zenekarok nyomulnak a szinpadokon. Igaz van, hogy ök is ismert szerzök dalait dolgozzak fel. Az egyik ilyen szamunkra is ismerös dal az ACDC Highway to hell cimü dala volt tiroli tajszolassal es szintikiserettel. Nem volt rossz! A vasart, csak ugy mint nalunk, az ut menten ket oldalon mindenfele standok kepezik, ahol az ösi mestersegek kepviseltetik magukat , es itt most nem a kurtizanokra celzok. A kinalat meglepöen szinvonalas, van fafarago, szappanfözö, nemezelö,  szinpadon szövögetö Holle anyok, üvegfuvo, es meg sok minden mas. Tenyleg szep dolgok keszülnek itt, es a sokadalomban pedig igazi autentikus arcokat is latni talpig nepviseletben, vagyis a hölgyek Dirndl-ben, ami a fiuk nagy örömere igencsak felturbozza meg az A kosarmeretü ciciket is, es kivagasa nem sok teret hagy a kepzeletnek, a fiuk pedig himzett börnadragban, ami neha csak lazan log, nehany jobb kondiban levö peldanynak viszont szepen megfeszül az izmos hatsofelen es combjain. Ami sok resztvevöben közös, az az idö elörehaladtaval a szemekben megjelenö vizmertek, es a gatlasok teljes hianya.

Mi az elsö csapat boci megcsodalasa utan ugy döntöttünk, hogy szusszanunk  egyet, es felpattanunk a kabinos sifelvonora, hogy szivjunk egy kis hegyi levegöt is ha mar nem esik az esö. No hat nekem ez volt az igazi csalodas! Mert a felvono, többi tarsatol elteröen, nem a megszokott vadregenyes- zuzmos- mohas-fenyöerdös vagy epp kopar- sziklas-zord tajra repitett minket, hanem egy eperültetvenyekkel es paraszthazakkal gazdagon boritott füves dombra, ahol az allomastol egy betonut kanyargott be a közeli fenyöerdöbe. Ugy latszik ennek a hegyi allomasnak az volt a jellegzetessege, hogy nem volt itt semmi jellegzetes. Persze Rece csak  röhögött rajtam mikor hangot is adtam az erzesnek, aztan rövid tanakodas utan elindultunk a Yuppi Zauberwald nevre hallgato remenyeink szerint nevehez meltoan varazslatos erdei jatszoter fele. Utközben összeakadtunk ket tünderi puhabundaju szürke tigris cicaval, akik boldogan ugandoztak körülöttünk, es utunk soran meg többször felbukkantak mellettünk Szoszi nagy örömere. Egy kis vandorlas utan megtalaltuk a varazserdei jatszoteret, ami a kiabrandito hegyhez, avagy inkabb helyi viszonylatban meg inkabb dombnak szamito helyhez meltoan, egy adotorony töveben terült el, es a legkevesbe sem tünt varazslatosnak. Szoszi azert kicsit hintazott, aztan mentünk is tovabb. Ujabb macskazas, majd balra tölünk bocik, ezuttal meg a legelön, viragos fejdisz es show-elemek nelkül. Miutan mar egy ideje lefele kanyarogtunk egy  uton, a fiuk megtorpantak es elkezdtek azon tanakodni, hogy jo iranyba megyünk-e. En nöi ösztönömtöl vezetve - es itt a fiuk most bizonyara gunyosan röhögnek- elegge biztosra vettem, hogy jo az irany, mivelhogy nagyjabol 180 fokban fordultunk vissza a hegyi allomas fele, igy gyanum szerint a legrosszabb ami törtenhetne az, hogy kicsit az allomas alatt erünk majd ki, es felfele kell masznunk par metert. A fiuk azert inkabb megalltak, es segitsegül hivtak Andreat, aki azonban valahogy mintha nem tudott volna kapcsolatot letesiteni az egiekkel... Mi addig Szoszival mentünk meg egy kanyart, es mar meg is pillantottuk a sarga utjelzö tablakat, rajta többek között a Bergstationt, vagyis hegyi allomast mutato nyilat is, ami csodak csodajara pont abba az iranyba mutatott, amerre mentünk. Regi veluxos kollegam Abraham Zsolti jutott eszembe, aki egy ilyen helyzetben tuti azt mondta volna, hogy "sinen vagyunk, mint Jozsef Attila".

 No vegül mondani sem kell, lekeveredtünk a hegyröl, közben felelevenitettünk nehany velux turaegyletes Rece fele eltevedös turat is, aztan visszatertünk meg egy körre a buliba, ahol mar tetöfokara hagott a jokedv. En boldogan vetettem bele magam a fotozas örömeibe, es csinaltam is par jellegzetes portret a mulatozo helyiekröl, közben Szoszi kivetelesen elnyalogatott egy vanilia fagyit, a fiukat pedig a Knödli es a gombapörkölt tette boldogga. Aztan hamarosan hazafele vettük az iranyt, ahol egy ujabb Knödli vacsora- ezuttal Kasknödel, vagyis sajtos gomboc - majd a szokasos borozgatas, internetezes, beszelgetes es röhöges volt a program.

 

Szeptember 19, vasarnap

Rece sajat bevallasa szerint az egesz ut soran egy helyen sem töltött 3 ejszakat, igy boldogok voltunk, hogy mi lehettünk az elsök.

Mivel szombaton nem sokat latott a hegyekböl, otthon viszont mar hegyekben allnak az elintezendöi, gondolkodott, hogy mar vasarnap reggel odebball, de aztan egy kedvezö idöjarasjelentessel ra birtuk venni a maradasra. Persze meg kellett igernem neki, hogy jo idö lesz, es ugy gondoltam vallalom a kockazatot. A szokasos reggeli szüttyöges utan ezuttal nyugat fele indultunk, es a Stubaital hegyei fele vettük az iranyt. Mar az autopalyan lattam, hogy a legnagyobb felhö pont azon a hegycsoporton üldögel, amit a napi tura helyszineül valasztottam, igy hat nyeltem egy nagyot, aztan ramutattam az uticelunkat eltakaro feher pacara. Rece hangosan röhögött, amit jo jelkent ertelmeztem. Mivel mar joparszor turaztunk együtt, gyanitottam, hogy azert nem lehet öt könnyen kibillenteni a jokedveböl, es egy kis felhöcskenel többre van  ehhez szükseg. Igy hat a Schlick 2000 si- es vandorparadicsom parkolojaban leraktuk az autot, es mar repültünk is fel 2100 meterre bele a tejfölbe. A kb 1600 meteren fekvö közepsö allomast meg remekül lattuk, es meg csodalkoztunk is, hogy a jegyellenör bacsi miert csukta be az ablakunkat, aztan 1800 meter tajekan mar az elöttünk, mögöttünk, es velünk szemben halado gondolakat is alig, vagy epp felhövastagsagtol függöen egyaltalan nem birtuk kivenni. Voltak szakaszok, ahol csak a drotkötelböl lattunk valamit, amin a gondolank logott, se talajt alattunk, se azt hova megyünk. Jokedvünk persze töretlen volt, Szoszi pedig ujjongva hivta fel a figyelmünket az elöttünk szalldoso felhöfoszlanyokra.

A hegyi allomas is vidam kepet nyujtott: jobbra fakerites, mögötte nagy feherseg, balra nagy feherseg kerites nelkül, es neha egy-egy pillanatra egy hegy körvonalai. Ez az egyik legszebb sikloernyös es sarkanyrepülös starthely Tirolban, 1100 meterrel a völgy felett, szemben a tulso vonulat csipkes csucsai, messze balra Innsbruck hazihegye a Patscherkofel, mögötte pedig az Inn völgyet eszakrol szegelyezo Karwendel monumentalis hegyei, amiket most a lelki szemeivel latta az, aki elmentette mar a latvanyt az agyaban egy jo idöben tett tura alkalmaval.  No hat Recenek ez most sajnos kimaradt. De mivel a köd egyre szakadozott, ugy döntöttünk azert felmaszunk a csucskereszthez a Kreuzjochra. Igy is tettünk. A csucsfoto cime akar kereszt a tejfölben is lehetne, es az a szepsege, hogy akar egy temetöben is keszülhetett volna ködös idöben a fertö partjan. Mar ha lenne arrafele ekkora kereszt. Ezert melle teszek egy ugyanitt keszült kepet, ami egy veröfenyes nyari reggelen keszült, ezzel is visszateresre csabitva Recet.

Akik az eddigi beszamolo alapjan azt gondoljak, hogy nagyaponak sikerült ket elcseszett napot tölteni Tirolban, azok szerencsere tevednek. A hegyi allomastol egy viszonylag uj, csaladbarat ösveny kanyarog le hosszan a Kreuzjoch es a Kalkkögel vonulat között fekvö völgybe, aminek also szakaszan kb 1-1,5 ora jarasnyira a hegyi allomastol talalhato a Schlicker Alm nevü Hütte, vagyis hegyi haz, majd onnan egy ujabb oranyira, tovabb lefele, a felvono közepsö allomasa, s egyben a mai tura celpontja.

 Az ut meglepöen hosszu, de szerencsere valtozatos, es viszonylag szeles is, igy egy jobb minösegü babakocsival is ra lehetne mereszkedni. Persze a mi 3 evesünk mar a sajat laban nyomta, es legnagyobb döbbenetünkre, ezuttal egy mukkanas nelkül vegig is jarta a nem eppen rövid szakaszt, amit bizony felnött ember is megerez azert masnap. Szoszi szerencsere rutinos versenyzö mar a hegyekben, azert is mertem nekiindulni vele egy ilyen vandorlasnak, mert nyaron egyszer mar az ut 90%-at sikerült sajat labon megtennie, igaz akkor azert voltak emocionalis melypontok. Ezuttal viszont vegigcsacsogtuk az egesz utat, megfigyeltük hogy valtozott a termeszet a legutobbi latogatasunk ota, szedtünk egy kis zuzmot is, amiröl tartott is egy kis elöadast Recenek, es elmondta, hogy a zuzmo a faknak a telikabatja, azert nö rajuk, hogy ne fazzanak telen. Tovabba felszolitotta Recet arra is, hogy azonnal jöjjön ki a füböl, mert ott kigyok laknak. NO ekkor ugy ereztem megerte a sok sok meseles, es okitas, mert a gyerek okosodik, es lassan talan mar nem csak az elmelet, hanem a gyakorlat is menni fog, es akkor talan jo esellyel nem lep ra egy napfürdözö keresztes viperara, akik eleg nepes csaladdal kepviseltetik magukat errefele.

Sok szonak is egy a vege, egy csodas vandorlas utan leertünk az Almra, ahol Rece megcsodalta a kis kapolnat, es a regi fahazakat, majd betertünk a föepületbe kajalni egyet. Mi Recevel Tiroler Gröstl-t, egy amolyan zsir nelküli brassoit ettünk salataval es tükörtojassal, ez is egyike az igazi helyi kajaknak. Szoszi a szokasos igazi bocitejböl hazilag keszitett natur joghurtot ette gyümölcsökkel, majd utana meg az en italnak valasztott Buttermilch mit Preiselbeeren, azaz kicsit kefirszerü savanykas tejital piros bogyokkal - felet is benyakalta. A direkt neki rendelt turosretest tul edesnek talalta, es egy falat utan mar el is tolta magatol, ezt vegül Rece mentette meg az enyeszettöl. Az Alm also kapuja mellett, a korabban mar latott jopofa, es eleg meretes csüngöhasu malacba botlottunk, akit Szoszival meg is simogattunk, es trefasan Speck-nek, azaz szalonnanak neveztünk el. Kicsit elidöztünk a diszno tarsasagaban, aztan temposan indultunk tovabb, hogy elerjük az utolso lefele tarto gondolat a közepsö allomasnal. Sajnos ez örök stressz a hegyekben- legalabbis ha az ember kisgyerekkel kirandul-, a felvonok altalaban csak 16 es 17 oraig jarnak, meg a legszebb nyari napokon is, amikor pedig az embernek sokszor kedve tamadna megnezni meg a naplementet is a hegycsucsrol. De aki igy tesz, az megnezheti a lefele tarto ösvenyeket sötetben is, mert a felvonoüzemeltetök olyankor mar reg otthon a teve elött rakjak fel a labaikat a kanapera... NO mi egy tempos menet utan elertük a felvonot, es szerencsesen visszajutottunk az autohoz. Utközben a jeles megallopontokon alaposan megtapsoltuk es Bravo kialtasokkal eltettük Szoszit, akit egyhanguan a nap höseve valasztottunk.

Hazafele, mar az Inn völgyeben megalltunk meg Wattensben, a Swarovski ceg központjanal ahol Recet gyorsan lefenykepeztem a Swarovski Kristallwelten vizköpö oriasa elött. Ez a füves domb oldalaban növenyzetböl csillogo szemekkel, es szajabol elötörö vizesessel kialakitott Oriasfej Ausztria masodik leglatogatottabb muzeuma, ahol elsösörban modern feny, hang es videoinstallaciokat latni, no meg persze azert a kristaly is  jelen van. Az egesz muzeum a föld alatt, a füves domb gyomraban terül el, es erdekes latvanyossagot kinal a falusi idill közepen. Rece most a felajanlott ingyenjegy ellenere kihagyta, de talan jön ö meg errefele rossz idöben is :-)

Hat ez volt a 2,5 nap kronikaja, bö lere eresztve egy nö tollabol. talan megbocsajtjatok. Üdv mindenkinek, Kata

Köszi Kata! És itt jön a rövidített változat az én nézőpontomból, valamint az utazás befejezésének napjai:

110. nap szeptember 17.

Zsófi névnapja van! Éltetlek!!

Reggelre jelentős köd szállt a völgyre, úgyhogy a 12 hajtűkanyaros szerpentinen ködben megyek fel és jutok át Ausztriába, ez az Algauer alpok. Weisenbachnál érek le a Lech völgyébe, majd tovább a Fernpaßra. Itt megállok kicsit és a felhőkön át próbálom meglátni a Zugspitzét, ami a kirakott fotón olyan jól mutat. A kis tóban a hágó alatt négy könnyűbúvár úszkál, nekik nincsen talán köd. Aztán leereszkedek Nassereithbe, majd Telfsnél érem el az Inn völgyét. Kicsit szakadoznak a felhők, nézem a felhőlyukakban felbukkanó nagy hegyeket. Andreának beprogramozom Katáék címét, Innsbruckon áthajtok és megyek vendégségbe. Kata és Jenci már várnak, Szoszi (3 éves kislány) úgy fogad, mintha egy hete váltunk volna el a legnagyobb barátságban. Hallott rólam Katától egysmást. :o) Klassz vacsi, marhapörkölt, hazai pálinka, borozgatás és gyerek centrikus beszélgetés következik. Ja, és a háziak teheneit is megnézhetem! :o) Felmegyek a netre és két bejegyzést is felteszek. Este lehetőséget kaptam történeteim premierjére és néhányat elmesélek. Én bontom az asztalt, nem bírom sokáig az ébrenlétet.

111. nap szeptember 18. szombat

Nem túl jó az idő, a finom reggeli közben tanakodunk, hogy milyen látnivalóra menjünk? Végül a közeli Alpbachtalba mentünk Reith nevű faluba, ahol aznap jöttek le a feldíszített tehenek a hegyi legelőkről. Hatalmas sramlis buli több zenekarral, kiülős étteremmel, sörözővel, bőrgatyás és dirndlis népviseletes helyiekkel. Fél egykor megérkeztek a fejdíszes kolompos tehenek, végigmentek a falun, aztán folytatódott a buli. Mi felmentünk egy kabinos felvonóval a hegyre egy sétára, aztán visszamegyünk a buliba. Addigra magasra hágott a hangulat, nagyon élveztem a bulit. Eszünk egy óriásüstben főtt gombócot rókagomba mártással. Szerencsére az eső nem esett, csak a felhők jöttek, mentek a hegyek körül. Este remek vacsora, borozgatás, és folytatom néhány történet elmesélését.

Tanakodom, hogy holnap már elmegyek, mert erős a hazai vonzás de nem akarok átrohanni Ausztrián sem. Katáék kapacitálnak a maradásra, végül úgy gondolom, hogy megvárom az időjárási helyzetet reggel.

112. nap szeptember 19. vasárnap

Édesapám születésének 100. évfordulója, az Ő emlékével ébredek.

Éjjel kicsit esett, de a reggel bíztató. Olvasgatok, míg a család felébred, aztán megnézzük az időjárást és az is bíztató. Kiadós reggeli után túrázáshoz öltözve indulunk a Stubaitalba, Fulpmes falunál ülünk felvonóba és felmegyünk Schlick síterepre. Sajna a felvonó 1500 méternél bemegy a felhőbe és kiszállás után is csak néha „lyukad” ki, hogy megpillanthassunk valamit. Azért felballagunk a közeli csúcskereszthez, majd gyalog indulunk lefelé a felvonó középső megállója felé (kb. 7-8 km). Egyre jobban felszakadnak a felhők, kibontakoznak a völgyet koszorúzó csipkés hegygerincek. Az út is szép, áfonyázunk, növényeket nézegetünk, ahogy Szoszi érdeklődése és figyelme követni tudja. A csajszi óriási, szinte végig gyalog jött le és számomra érthetetlen módon nem nyafogott, hogy vegyék fel az ősök. Végül a Stubai völgy is eléggé kitisztult, még a gleccsert is látni véljük. Hazafelé beugrunk a Swarovski múzeumot rejtő domb „óriás”-át megnézni. Kata megbocsájtja, hogy az üvegekre nem vagyok kíváncsi. Mindenki fáradtan ér haza, kivéve Szoszit, aki még otthon is eleven. Jenci rögtönöz egy remek krumplilevest, majd Kata vállalkozik rá, hogy bejegyzést ír a honlapra.

113. nap szeptember 20.

Katáéknak új hét kezdődik, Szoszi beszokós ovis. 7-kor elbúcsúzom és elindulok a napfényes Inn völgyben, ráfordulok a Zell völgyre, a hegyek itt is gyönyörűek a reggeli fényben. Feltűnnek a háttérben az északi oldal gleccserei és hómaradványai. Friss hó is van már. Végigmegyek a Gerlos platón és megállok a Krimlbe menő szerpentin előtt. Innen mindhárom vízesés látszik, megebédelek és bambulok a vízesésre. Aztán leereszkedek, bejárom a vízesést (1070-1460 m közt három rézben dübörög a víz), majd megyek tovább kelet felé. Zell am See és a Kitzsteinhorn, a Salzach völgye, aztán Radstadttól az Enns völgye. Schladmingnál szállok egy patakcsobogásos parkolóban.

114. nap szeptember 21.

Reggel csúcshideg, 3,5 fok és köd van. Indulok tovább, estére szeretnék hazaérni (350 km). Ezek már ismerős tájak, kár, hogy nem látom a ködtől. Aztán a Gesäuséba érek, kisüt a nap, itt többször túráztunk, nézem az emlékhelyeket. Felhívom Szabit, holnapra szervezhetne egy vacsorát a soproni barátokkal egy „füstös kocsmában”. Aztán még ismerősebb vidék, a Salza völgye, ahol bringáztam és eveztem is. Most értékelem igazán, hogy a Sógoroknál milyen sok szép kirándulási lehetőség van. Mariazell után már egészen otthon érzem magam, Bécsujhelynél meg már a Bartók rádiót hallgatom. Aztán más rádiók is bejönnek, megtudom, hogy Scmidt Pál az államfő, és elgondolkozom, hogy mennyire nem figyeltem a hazai eseményeket! Még a választásról sem tudtam. Lesz mit pótolnom. Átjövök a határon, ahol annyi izgalom volt a rendszerváltás előtt, bevásárolok egy CBA-ban magyar kenyeret, sárga paprikát, vajretket, tarját, mert vacsorára meleg szendvicset készülök csinálni. Ágfalva, este 8 óra, kulcscsörgés, áll a ház, minden rendben, köszönöm Miq!

Konyak, meleg szendvics, posta nézegetés, újság olvasás, Emilek megnézése, szunya otthon.

 

Első nap itthon Szeptember 22. szerda

Kellemes őszi reggel, kávé itthon, tervezgetés, mit csinálok a következő napokban. Néhány intéznivaló itthon, este füstös kocsma, aztán Győrbe Édesanyámhoz, a hétvégén Elemér barátom tiszteletére összejövetel a régi barátokkal Ajkán, majd Bp, Pomáz, gyerekeim és unokáim ölelgetése, aztán újra Győr, kicsit hosszabb időre, a többit meg majd meglátom.

 

Köszönöm figyelmeteket, majd jelentkezem!

Itt történt

Kapcsolódó képek

Hozzászólások

2010. okt. 03. 18:16

Schmitt Pál

Kedves Révay úr! - bár tök mindegy, de nem Schmidt Pál vagyok, hanem Schmitt, a Pál az jó... Mint az ország elnoke viszont örülök neki, hogy hazaért, egyúttal köszöntöm is. Ismerjuk mi egymást egyébként, a vívó palástról, ahol egy alkalommal küzdöttünk is, ki ne emlékezene a Te hascseleidre, kontrariposztjaidra, nem beszélve a szekondból végrehajtott Révay-féle cselriposztról! Ha pesten jársz gyere föl a Sándorba, hozd a fotóidat is, elfecsegünk, miközben levetíted a testőrségnek (is) a 86.000 képet!

2010. szept. 29. 13:34

attis

hello Réce!

előszöris üdv újra Itthon!
Nagyon olvasmányos volt az úti kalauz, gratula!
A Czetka már emlékeztetett a sörökre, így nekem ezzel már nincs dolgom.
A személyes találkát én is preferálom, meg aztán a kis Katát is megmutatnánk egyszer Neked Julessel!
Kellemes Magyarországozást!!!

2010. szept. 23. 23:00

Czetka

Hi Zoli,

Üdv újra itthon!!! Hát ez frankó "kis" kanyar volt! Élvezettel olvastuk beszámolóidat! Majd ha kifújtad magad, vmikor beugorhatnál hozzánk egy személyes élménybeszámolóra! Addigra én is megírom neked a "Válaszok a mi újság típusú kérdésekre" c. emlékeztetőmet:-))A söröket ne hagyd otthon - a végellenőrök most számolják mennyit is kell hoznod:-)))
Üdv: czetka

2010. szept. 22. 21:10

Kata

Hello Rece,
örülök, hogy hazaertel, bar Szoszi azota is sajnalja, hogy nem maradtal tovabb :-) es persze mi is! az idö hetfö ota csodas, folyamatos napsütes, igazi hegyjaro idö... szivas, hogy dolgoznom kell, pentektöl meg pont elromlik majd! no de ez van.
En töled tudtam meg, hogy Schmidt Pal az allamfö. köszi!

Egy helyesbitest tennek meg, aztan mar be is fogtam: nem a Zell, hanem a Ziller völgyebe fordultal be miutan elhagytal minket... a Zillertoal, ahogy errefele ejtik egy külön orszag az orszagban, van sajat joghurtjuk, tejük, sajtjuk, es turizmus bizniszük, es nem nagyon közösködnek Tirol többi reszevel. Meg a szinte mindenhova ervenyes csaladi sikedvezmeny sem ervenyes naluk, külön kell berletet venni... Szoval fura egy nepseg az arrafele. De nem untatlak tovabb ilyesmikkel.
Tovabbi jo utat es kellemes csaladlatogatast! Puszi, es meg egyszer köszi, hogy meglatogattal minket, Kata

Szólj hozzá!


Küldés

Réce Apó nyugdíjba vonul

Most, hogy elmész - mit is viszel magaddal? Megyünk Veled, hisz egy voltál a csapattal! Mostantól majd megkezdődik újabb bevetésed, Nekünk pedig hiányzik majd harsány nevetésed.

Megszoktuk, hogy itt vagy velünk hosszú idő óta, Ám ahogy ez lenni szokott, lepergett az óra Kegyetlen, halk ketyegése fenyegető zene, Csak elmúlik, de nem mondja meg, hogyan éljünk vele.

Az idő elment, elandalgott ketyegő dalával És most Téged kézenfogott, hogy elvigyen magával. Van, akit nem ront meg beosztás, hivatal, Van, aki koros bár, ám mégiscsak fiatal.

Te voltál az az ember, aki utat mutat És most Te kezdesz meg egy másik utat. Ez a sakk-csapat most egy vezért vesztett, Ami nekünk veszteség, az Neked a kezdet.

Eljött a nyugdíj, élj bölcsen vele! Most jön az életed második fele...

Balázs Zsolt


Feki Webstudio @ 2010 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás