RSS

Dél-Anglia és erdő

2010. június 19.

18 nap intenzív rohanás után csöndre vágyódva erdőt kerestem.

  1. Nem tudom, ez a sorszám hogy került ide kitörölhetetlenül, de nagy örömömre itt az erdő közepén szabad WIFIt találtam. Meg is írtam tegnap este a feljegyzést, de valahogy elveszett, ezért ma reggel újra próbálom. Íme:
  2. 17.    nap június 16.

Szépen süt a nap, de a hőmérő 8 fokot mutat. Ennyire hidegnek azért nem érzem a nyújtózkodás alatt!

Winchester felé indulok. Bringás városnézéssel cserkészem be a katedrálist, ami a könyv szerint a világ leghosszabb temploma. (Ugyanezt mondja a Salisburyre is) Valóban monumentális, de belülről engem inkább a magassága képeszt el, a hossza 3 részre tagolt, ezért nem látni egyben. (Megjegyzem, hogy a honlapra csak a fekvő képeket tudom feltenni, mert az állóknak levágja a tetejét. A fekvőből is elvesz, de az nem annyira észrevehető.) A katedrális előtt az egyetem fúvószenekara játszik, meglepően magas színvonalon. A város - annak ellenére, hogy korábban ez volt Anglia fővárosa - nem annyira szép. Szobrot emeltek az alapítónak, aki meglepő módon Dán volt, valamikor a VIII. sz. körül.

Innen Salisburybe megyek, szintén a gótikus katedrális miatt. Mindkettőt  a Normannok után kezdték építeni. Ez is gyönyörű, szintén 3 részre tagolt belső térrel, fantasztikus belmagassággal. A város viszont sokkal szebb, sok favázas házzal, régi kocsmával, az Avon elágazásai közti zöld rétekkel, vízimalommal. Veszek egy fish&chipset és a főhomlokzat előtt elmajszolom a késő délutáni napsütésben. Közben elgondoltam, hogy elmegyek Stonehengbe még az este, mert mindenféle negatívat hallottam róla. Ahogy közeledtem, gyönyörűen feltűntek a kövek a lemenő nap fényében. Az érkezés már nem ennyire pozitív, mert a parkolót már lezárták (mindenhol ezt csinálják :o(), de azért meg tudtam állni és gyalog a kerítés mellett végigmentem. A hír igaz, a népeket nem engedik a kövek közé, bent is csak körbe lehet járni. Így hát megnézettnek nyilvánítottam, végtére is nem vagyok druida.

Tovább menve találtam egy Woodhaneet, ami hasonló druida emlék, restaurált faoszlopokkal és a terep rajz szerinti elemezgetésével. Mivel itt nyitva volt a parkoló, itt éjszakáztam.

  1. 18.    nap június 17.

A honlapon már írtam, hogy elteltem az autós forgalommal, városi zajjal, ezért kinéztem Dél-Walesben a Dean Forest Parkot egy kis csönd hallgatás céljából. Magyarul is értelmes neve miatt Devizes felé mentem, amin nagyon meglepődtem, mert tényleg vizes hely. Az Avon folyó itt megy le egy mély völgybe és a hajózás miatt vagy 30 zsilip van egymásután fűzve, mindegyikbe csak 2 keskeny turistahajó fér és kb 3 m egyenként a szintkülönbség. A zsilipek közt kis tavak, ott gyülekeznek hajók, a parton kocsmák.

Tovább mentem Bathba, de itt általános közlekedési káosz volt, és mivel amúgy sem tett jó benyomást rám továbbmentem. Hogy mielőbb az erdőbe érjek, felmentem az autópályára és onnan jelentkeztem szabad WIFIn keresztül. Az éjszakát Glochester elővárosában töltöm.

  1. 19.    nap június 18.

Korán keltem, így Glocshesterben a belvárosban találtam parkolóhelyet és ezért gyalog sétáltam. Itt is jelentős gótikus katedrális, néhány szép ház volt. Utána irány az erdő.

A Dean Heritige Centerben parkolok, és ittam magamba a csöndet. Sose gondoltam, hogy én, a zajláda ennyire élvezem majd. No autózaj, madárfütty, szélsuhogás, patakcsobogás. Mókusok szaladgálnak, récék úszkálnak a tavon. Hatalmas fák, főleg fenyő és bükk, de sok óriási tiszafa is van. Így már értem, hogy a híres angol íjnak honnan volt alapanyaga.

Van néhány szelídgesztenye is, de nem igazán nőttek meg, termést meg alig látok alattuk.

Megnéztem a múzeumot, fő téma az erdészet és bányászat, de bemutatja a környék történetét is és sok életmóddal kapcsolatos gyűjtött tárgy is volt.  Pl. érdekes volt egy középkori metszet a bányászokról, akik mintha pipáztak volna. A többi tárgyból kiderült, hogy a világítást szolgáló botot vettek keresztbe a szájukba, a bot végén pedig ott volt a gyurmába nyomkodott gyertya.  Kis erdészház is volt, nagyon szépen berendezve. A múzeum valaha vízimalom volt, annak vízrendszere is fel volt újítva.

Utána ebédet főztem, majd olvasgattam, szunyókáltam és délután 10-12 km-es sétát tettem. A nyugit csak a szomszédban alkotó láncfűrészes faszobrász töri meg.

 Közben a térképet böngészve kinéztem, hogy holnap a Wye folyó szurdokába megyek egy nagyobb túrára.

Mire visszaértem eleredt az eső, de ez is igen nyugtató hangon festette alá a számítógépes írogatást. Meglepően tapasztaltam, hogy van WIFI! Rögtön neki is álltam direktbe beírni a honlapra, de mikor menteni kellett, valahogy elvesztettem. :o( 

Dóra! Hol a PC-guru pólóm???

Holnap van az év leghosszabb napja, talán találok estére valami bulizós helyet itt az erdőben. Vajon a Sárkányszikla megelevenedik Pomázon?

Itt történt

Kapcsolódó képek

Hozzászólások

2010. jún. 26. 22:34

Réce

Kösz a tanácsot Pluci! Már így csinálom. Egyszer pendrivera is kiraktam, de elvesztettem. Guminőt Miqra hagytam, a sör bazidrága, az igazolvány 50%-ban műxik. Wimbledon helyett Írország felé megyek.
Zseléseknek: Az a röhej, hogy gőzöm nincs a VB helyzetéről. Hogy állnak a Magyarok???
Söci! Eddig a legfinomabb sört Csehországban ittam! És ott ócsó is! Ne várj rám, szaladj ki Cesky Krumlovba!
Nagyika! Nem kell mindent elhinni, amiket itt olvasol, vannak honlapbetyárok is a hozzászólók között! Andrea remekül működik! Ha több időm lesz, elindítok egy "Életmód" feljegyzést is, amiben a mindennapjaimat, meg a látnivalók mellett az érdekességeket is leírom. De azért ez nem holnaptól megy!
Feki! Kösz a tippeket, majd otthon azért beiratkozom egy alap tanfolyamra, hogy értsem amiket javasolsz!

2010. jún. 26. 21:07

miq

Hát ez felháborító! Egy hete semmi új.

2010. jún. 24. 12:55

Nagyi

Zoltánkám! Szemléletes utileirásodat élvezettel olvastuk. Minden érdekel minket, csak irj! Itthon minden rendben, csak nagyon hiányzol. A porszivó remekül müködik. Felemeli a szőnyeget, olyan erősen sziv. Jól müködik Hudrea? Vigyázz nagyon Magadra! Sok szeretettel csókol: Édesanyád (Remélem, rá tudom Nagyit beszélni, hogy legközelebb már ő maga irja a levelet. Pusz a Tesód)

2010. jún. 24. 11:39

feki

4 napot én is egyedül töltöttem KRK szigeten. Kezdtem átérezni, amiről írsz, aztán hazajöttem, mert sok a munka... :)
De eszembe jutott onnan is a kalandod :D

Plutó tippje jó, ott mentsd le a szöveget, aztán onnan kellene átkopizni egy jegyzettömbbe, hogy elvessz a wordből hozzáadott sok formázási felesleget. Jegyzettömbből pedig jöhet a weboldalra.

További jó utat!

2010. jún. 23. 11:10

Réce

Gyere utánam Csöpi, te kis csacsi kubai! Hogy te még emlékszel rám...? Vár az erdő és együtt szavaljuk Vili szonetteit és ha akarsz, még közben mosogathatsz is!

2010. jún. 22. 23:55

Csöpi a kis huszárlány

Most sajnálom Zoli, hogy csak egy kaland voltam nálad és nem lehetek veled a NAGY KALANDON! Együtt skandálnánk Wiliam kertjéban a szonetteket Stradford upon Avon-ban, hisz nem vagy messze tőle, meg tőlem sem, bár köztünk van a Csatorna...
Vigyázz magadra, gondolatban veled vagyok te kis csacsi kubai!

2010. jún. 21. 18:28

Söci

Szia Réce!

Az angliai időjárást nem kellett volna hazaküldened ;), jobban örülnénk valamilyen finom sörnek :)).
Örülök, hogy szorgalmasan töltöd fel a honlapod élményeiddel, képeiddel.
Széles utat és sok élményt.

2010. jún. 21. 12:38

Szabó Évi

Réce!Nagyon jó a stilusod!Alapos,de nem unalmas és humoros.
(Devizesre gondoltam.)Könyvben kiadhatnád az élményeidet.(Sokan megtették már és nem volt ilyen jó!)
Az meg külön szerencse,hogy te olyan "jack off all trades"vagy.
Itt a lakóautód szerelésére céloztam.
CSAK IGY TOVÁBB!!! Sz.Évi

2010. jún. 21. 12:00

zselésk

Szia Réce
Örülök Neked, és remek ez a honlap is:). Olvasom teccik a fisendcsipsz, és ez még tőled is meredek, szerintem elég ehetetlen a nemzeti kajájuk. Fogadjunk a királynő nem lesz meg? Legalább 1 söröm van rá:)Figyelj, most hogy ott vagy kicsit izgalmasabbá tehetnéd néha a beszánolókat, pl kiabáld el magad egy zsúfolt téren hogy : Sztyupid inglis futbólőrz wil lúz di csempionsip. Di amerkikanz ár mács beter.
Nade, csak így tovább, szorgalmasan olvaslak:)
Ps.: küldjek mélben térképet amin rajta vannak a ford szervízek?

2010. jún. 20. 16:50

zsuzsa

Szia Tesó! Nagyon élvezetes beszámolókat irsz, szinte én is ujra ott vagyok Stonehenge-ben! Itthon minden rendben, gyönyörü a kisunokám! Szorgalmasan másolom a leveleidet és viszem a Nagyinak is. Élvezd tovább az utat pusz Zsuzsa

2010. jún. 19. 17:28

Plutó

Réce!

- egy tanács: NE ide direktbe, hanem először írd meg a megírnivalókat mindig WORD-ben, az nem szokott elveszni, majd ezt csak egyszerűen átmásolod ide a honlapra! Vagy kiteszed egy pendrive-ra... etc.
Nekem is eszembe jutnak írásod alapján 1982-es angliai élményeim, akkor mi Etelkával kis Polskival voltunk és nagy vonalakban ezen az úton mentünk, mint most Te. Akkor még lehetett Stonehenge-ben a kövek között bóklászni - hiába, az még a múlt században volt. Duffek kollégával egyetértek: jó az anyag, de több maszekot!
- mi van a guminővel?
- drága a sör?
- müxik az igazolvány?
- etc.
Csak úgy mondom: hétfőn kezdődik Wimbledon, jövő vasárnaptól kint vannak Babos Csabáék is, tudod Timi párosban megnyerte a junior Roland Garros-t és most jó esélye van, hogy itt is nyer! Ha rra mégy, Csaba be tud vinni, van neki erre jogosítványa... Persze tudom ez téged nem hoz lázba, pedig Geri egykoron Babos-tanítvány volt!
Nagyon izgalmas helyen vagy Réce, látom a Google Earth-on...

Szólj hozzá!


Küldés

Réce Apó nyugdíjba vonul

Most, hogy elmész - mit is viszel magaddal? Megyünk Veled, hisz egy voltál a csapattal! Mostantól majd megkezdődik újabb bevetésed, Nekünk pedig hiányzik majd harsány nevetésed.

Megszoktuk, hogy itt vagy velünk hosszú idő óta, Ám ahogy ez lenni szokott, lepergett az óra Kegyetlen, halk ketyegése fenyegető zene, Csak elmúlik, de nem mondja meg, hogyan éljünk vele.

Az idő elment, elandalgott ketyegő dalával És most Téged kézenfogott, hogy elvigyen magával. Van, akit nem ront meg beosztás, hivatal, Van, aki koros bár, ám mégiscsak fiatal.

Te voltál az az ember, aki utat mutat És most Te kezdesz meg egy másik utat. Ez a sakk-csapat most egy vezért vesztett, Ami nekünk veszteség, az Neked a kezdet.

Eljött a nyugdíj, élj bölcsen vele! Most jön az életed második fele...

Balázs Zsolt


Feki Webstudio @ 2010 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás