RSS

2012. nyara itthon

2012. július 17.

A nyár klasszul telt családdal, barátokkal és persze munkával is.

2012. nyara itthon

Lassan eltelik a tervezett 3 hónapos itthon tartózkodás, ezért összefoglalom az eseményeket.

Április 24-én érkeztem haza Spanyolországból kissé lerövidítve az utazás végét. Körbejártam családomat, majd a szokásos Nyuli-bulin ünnepeltük 60 éves barátainkat. Májusban nekiláttam a kályha megépítésének, amit múlt nyáron halasztottam erre a nyárra. Zsófi és Dóra szülinapját egy via ferrata túrával ünnepeltük a Höllentallban. Barátokkal, hajdani kollégákkal is összejöttem borozgatás, sörözés mellett, meg kultúrprogramként a Nádasdy kastélyt is meglátogattuk Deutschkreutzban. Június elején Liza színdarabján, meg Liza és Janka unokám táncfellépéseiben gyönyörködhettem. Közben a ház körüli teendőket végeztem és a Csigaház javításaival is foglalkoztam. Rékáék jöttek az Unokákkal, így volt kis zsivaj az ágfalvi házban. A VOLT-on egy napot töltöttem, a többi napokon Rékáék mentek a Csigaházzal. Volt rablóhús sütés és strandolás is Somfalván az összes gyermekemmel és unokámmal. Július elején újabb buli volt Almádi Öreghegyen, majd a baracklekvár és lecsó befőzés is megtörtént. Dórával Wiesenben voltunk egynapos rock koncerten. Lassan vége júliusnak is, tervezgetem a következő utat Normandia és Bretagne felé.

Kapcsolódó képek

Szólj hozzá!


Küldés

Réce Apó nyugdíjba vonul

Most, hogy elmész - mit is viszel magaddal? Megyünk Veled, hisz egy voltál a csapattal! Mostantól majd megkezdődik újabb bevetésed, Nekünk pedig hiányzik majd harsány nevetésed.

Megszoktuk, hogy itt vagy velünk hosszú idő óta, Ám ahogy ez lenni szokott, lepergett az óra Kegyetlen, halk ketyegése fenyegető zene, Csak elmúlik, de nem mondja meg, hogyan éljünk vele.

Az idő elment, elandalgott ketyegő dalával És most Téged kézenfogott, hogy elvigyen magával. Van, akit nem ront meg beosztás, hivatal, Van, aki koros bár, ám mégiscsak fiatal.

Te voltál az az ember, aki utat mutat És most Te kezdesz meg egy másik utat. Ez a sakk-csapat most egy vezért vesztett, Ami nekünk veszteség, az Neked a kezdet.

Eljött a nyugdíj, élj bölcsen vele! Most jön az életed második fele...

Balázs Zsolt


Feki Webstudio @ 2010 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás